2019. október 18.
Klujber Katrin: „Bízunk és hiszünk magunkban!”
Az előző fordulóban bombameglepetést okozó horvát bajnok ellen javíthatunk az eddigi szereplésen.

Noha finoman szólva se esett jól senkinek a Bajnokok Ligája első két fordulójában elszenvedett két vereség, azzal mindenképp árnyalhatjuk a képet, hogy jelenleg pont ott tartunk, ahol egy évvel ezelőtt. A különbség csupán annyi, hogy míg a 18/19-es szezon sorsolását a harmadik, addig a mostanit a negyedik kalapból vártuk, vagyis az ellenfeleket más sorrendben kaptuk. A lényeg, hogy a legerősebb rivális (tavaly a CSM Bucuresti, idén a Metz) a saját pályánkon is túl nagy falat volt, Kristiansandban pedig még a játék képe is hasonló volt a tavalyihoz az eredmény mellett.

Ahhoz azonban, hogy fenntartsuk ezt az állapotot, szombaton kötelező legyőzni a HC Podravka Vegetát. Néhány hónappal ezelőtt nagyjából mindenki legyintett még a horvát bajnokra, mondván, nem okozhat gondot a legyőzése, az elmúlt hétvégén viszont a horvátok legyőzték a Viperst (25-24), ezzel pedig hirtelen más megvilágításba kerültek.

Az 1996-os BL-győztes az utóbbi három évben nem szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban, a visszatérése pedig nem volt túl sikeres, Metzben 40-26-ra kikapott, aztán a következő körben mégis óriási meglepetést okozott. A csapat stílusa hozzávetőlegesen olyan, mint a tavalyi Krim Ljubljanáé volt, keretében túlnyomó többségben horvátok találhatóak, de van egy-egy macedón, román, görög, szlovén, szerb és montenegrói légiósa is. Az ezzel együtt sem kérdés, hogy a Ferencváros erősebb együttes, de a mieinknek először is a saját árnyékukat kell átlépniük ahhoz, hogy sikeresek lehessenek.

„Bízunk és hiszünk magunkban, tudjuk, hogy többre vagyunk képesek, mint amit az elmúlt időszakban mutattunk – mondta őszintén Klujber Katrin, aki a Metz ellen tizenkétszer volt eredményes. – Nem tudom, hogy mi az oka, hogy egyszer egyikünknek, legközelebb meg másnak megy jól a játék, de remélem, most már olyan meccsek jönnek, amin nem csak egy-egy ember húzza a csapatot.”

A mieink a keddi magabiztos bajnoki győzelem után szerdán még a Népligetben edzettek, csütörtökön és pénteken pedig már a meccs helyszínén, vagyis az Érd Arénában. A Fradi – Podravka összecsapás szombaton 15 órakor kezdődik, belépők online és a helyszínen is kaphatóak.

BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 3. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - HC Podravka Vegeta
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2019. október 19.
Játékvezetők: Diana-Carmen Florescu és Anamaria Stoia (románok)
Jegyár: 3500-6500 Ft.
Online jegyváráslás!

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin