2024. szeptember 22.
Kiváló védekezéssel győztünk Norvégiában!
Ragyogó kezdés után a mérkőzés közepén visszaesett együttesünk, de végül magabiztosan nyert ismét a BL-ben.

Két szoros meccsel tért vissza a Bajnokok Ligájába az előző idény Európa-liga-győztese, a Storhamar Handball Elite, ezzel pedig, ha volt is kérdés valakiben, gyorsan bizonyította, hogy helye van a sorozatban. A Metz ellen már-már megnyert meccset adott döntetlenre (29-29), a CSM Bucuresti vendégeként pedig végig lőtávolon belül volt, s csak néggyel kapott ki (32-28).

A mieink két győzelemmel indítottak, és bár minden játékosunk, valamint Allan Heine is nehéz mérkőzésre számított, a harmadik siker megszerzése volt a cél. Az előzetesen felvázolt taktika a meccs napján módosult, miután Andrea Lekics rosszul érezte magát, s ezért nem tudta vállalni a játékot. Darja Dmitrijeva kapott így helyet a kezdőben, de a legfontosabb a védekezés volt, épp ezért vezetőedzőnk a norvégok 182 centi magas balátlövőjével, Kjerstin Boge Solaasszal szembe Tomori Zsuzsannát állította kettes pozícióba. Működött is a terv fantasztikusan, Béatrice Edwige és Orlane Kanor középen volt erős, a hazaiak a tizedik percben találtak be először, de Laura Glausernek addig még védenie se kellett. Támadásban eleinte a klasszis megoldások jöttek inkább, de egyáltalán nem bántuk mindezt, Dmitrijeva, majd Orlane Kanor is passzívnál lőtt közbe, Angela Malestein pedig szinte helyzet nélkül talált be.

5-0-lal nyitottunk, nem is csoda, hogy már a tizedik percben elővette Finn Kenneth Gabrielsen a hét a hat elleni taktikát. Némileg váratlan volt, hogy a hazaiak nem igazán siettették a játékot, ahogyan az a norvég csapatokra jellemző, a kapuscserétől pedig eleve lassult a támadásépítés, de a következő periódusban helyzetekig már elértek, és állandósult az öt-hat gólos különbség. Kanor a védőmunkája mellett elöl is villogott, betörésből és átlövésből is jól célzott, mind a hat próbálkozásából gól született, vezérletével már a plusz hétért is támadhattunk, ám a szünet előtti perceket elrontottuk. Négyet kaptunk zsinórban, vagyis kettőre olvadt az előnyünk, úgyhogy nagyon jól jött, hogy a dudaszó előtt Simon Petra ragyogó bejátszását gólra váltotta Dragana Cvijics (11-14).

Utólag is sajnálhattuk ezt a periódust, mert a fordulás után jóval élesebbé vált a meccs, nem találtuk a ritmust, kétszer is emberelőnyben játszhattunk, mégis egyre zárkózott a Storhamar (14-15). Janurik Kinga fontos pillanatokban mutatott be nagy védéseket, elöl pedig Valerija Maszlova szállt be a padról egy bombagóllal, így egyenlíteni nem tudott az El-címvédő, sőt, a negyvenhetedik percben újra négyre hizlaltuk a fórt (15-19).

Szűk tíz perc volt hátra, amikor Kanor kiharcolt hetesét Malestein értékesítette (16-21), az ötgólos vezetés pedig újra nyugalmat adhatott. Felváltva estek a gólok a következő percekben, a hazai találatokra rendre holland szélsőnk válaszolt, és ez nekünk így, hogy közben pergett az idő, teljesen jó volt.

Noha a mérkőzés közepén volt egy kisebb hullámvölgy, végig vezetve és összességében magabiztosan nyerte meg harmadik Bajnokok Ligája-csoportmérkőzését is női kézilabdacsapatunk, amely a sorozatban legközelebb hazai pályán a Beszterce ellen lép majd pályára október 5-én - jegyvásárlás a meccsjegy.fradi.hu-n.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ 
A-CSOPORT
STORHAMAR HB ELITE (norvég)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 21–27 (11–14)
Hamar, 1187 néző. V: Ilieva, Karbeszka (északmacedónok)
STORHAMAR: Raasok – Abdula 2, Rivas-Toft 3 (1), Högseth 1, Boge Solaas 1, Löfqvist, Venn 6. Csere: Krogh (kapus), A. Obaidli 3 (1), Svele 2, Enkerud 3, Ellertsen, Mastad. Edző: Kenneth Gabrielsen
FTC: Glauser – Malestein 7 (3), Klujber 3, Dmitrijeva 3, Edwige, O. Kanor 6, Márton G. 3. Csere: Janurik (kapus), Tomori, Cvijics 2, Simon P. 1, Hársfalvi, Bölk, Maszlova 2. Edző: Allan Heine
Az eredmény alakulása. 10. perc: 0–5. 18. p.: 3–10. 25. p.: 7–13. 37. p.: 14–15. 46. p.: 15–19. 54. p.: 18–22
Kiállítások: 6, ill. 0 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Kenneth Gabrielsen: – Nagyszerű csapattal találkoztunk, amely kiválóan védekezett az első félidőben. Rosszul kezdtünk, a rivális jól felkészült belőlünk. A mi védelmünk sem volt rossz, de nem egyszerű megállítani az olyan kiváló támadókat, mint akik az FTC-ben szerepelnek.
Allan Heine: – Erőteljesen kezdtünk, főleg védekezésben, de összességében is igaz, hogy jól alakult a mérkőzés eleje a szempontunkból. A védelmünk utána is végig jól működött, könnyű gólokat tudtunk szerezni erre alapozva a szünet után is. Elégedettek lehetünk.

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin