Éles volt a csapat, és éles volt a lelátó is!
Rangadóval indította a bajnokságot női kézilabdacsapatunk, hiszen a legutóbbi idény harmadikja, a Mosonmagyaróvár érkezett a Népligetbe, és a szurkolók is komoly sorokban érkeztek az arany és bronzérmes találkozójára. Sokan már a közelgő Bajnokok Ligája-mérkőzésekre váltottak belépőt, de volt, aki még bérletet vásárolt (ezúton is köszönjük mindenki türelmét!), a közös nevező pedig a szerda esti nyitómeccs volt. A kezdésnél már jó érzéssel tekinthettünk körbe a sportcsarnokban, és jó hangulatban indult útjára a labda.
Az idény első Fradi-gólját Kovács Anett szerezte, az első félidőben azonban poszttársa, Angela Malestein vitte el a show-t. A padról beszállva, kilenc lövésből kilenc gólt szerzett holland világbajnok jobbszélsőnk, és jócskán hozzátett a magabiztos előny megszerzéséhez.
6-5-ig tartották a lépést a vendégek, majd jól sikerült a ritmusváltás, s Klujber Katrin gólja után már héttel vezettünk (12-5). Aztán a jó tempó kicsit alábbhagyott, bele-belehibáztunk, és bántóan közel zárkózott ellenfelünk, a hajrában kettőre közeledett. A szünetig azonban már csak mi találtunk a kapuba, így négygólos vezetésünk tudatában mehettünk az öltözőbe (18-14).
A fordulás után mi kezdtünk jobban, és ez fontos volt, hiszen a két gyors gólunk után ismét hattal álltunk jobban. Ennél sokkal szűkebbre pedig már nem is engedtük az előnyt, a második félidő közepétől pedig már úgy tűnt, játékosaink élvezik is a mérkőzést. Itana Grbics ebben a játékrészben szórta meg magát, de mindegyik átlövőnk megmutatta, hogy lehet rá számítani. Magabiztosan, és a meccs jelentős részében jól kézilabdázva győztünk az idény első bajnokiján, s ezt a szurkolók vastapssal jutalmazták.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
1. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Motherson Mosonmagyaróvár 37-26 (14-18)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2021. szeptember 8., 18 óra
Játékvezetők: Altmár Kristóf és Horváth Márton
Gólszerzők: Malestein 11 (4), Grbics 7, Szöllősi-Zácsik 4, Klujber 4, Bölk 3, Stolle 3, Behnke 2, Kisfaludy 1, Márton 1, Kovács 1, ill. Tóth E. 6, Stranigg 5 (4), Konecna 4, Hajtai 3, Pásztor 2, Kovács P. 1, Lancz 1.
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.
A szurkolók is szavazhatnak a legjobbakra, a versenyben Bölk, Cvijics, Lekics és Malestein is érdekelt.