2019. április 19.
Kiütöttük a lilákat - közte húsz!
Húsz perc kellett, hogy belelendüljünk, de utána ellenállhatatlan kézilabdával szórtuk meg a Békéscsabát.

Mióta a Békéscsaba női kézilabdacsapata jobbára a tabella alsó feléhez tartozik, megfogyatkozott a nézőszáma, de ez egyáltalán nem látszódott pénteken este, amikor a Városi Sportcsarnok, a római Colosseum alapján mintázott létesítmény jó kétharmada megtelt. A helyi keménymag is rég látott létszámmal képviseltette magát, így pedig komoly hangpárbaj zajlott, hiszen a vendégszektorban helyet foglaló jó száz-százötven fradista is ellenfelet kapott. A pályán sem hagyta magát az Előre, húsz perc után is csak kettővel tudtunk vezetni (11-9), miközben eddigre két hetes és három-négy ziccer is kimaradt. A mérkőzést kisebb sérülése miatt ezúttal csak a lelátóról nézhette Klujber Katrin, aki Danick Snelder és Farkas Kata társaságában szorított a társaknak.

A játékrész utolsó tíz percében kimondottan jól tette mindezt, legalábbis a többiek jó öt perc alatt nagyjából eldöntötték a két pont sorsát. 9-11-ről ugyanis 8-0-s rohamot mentünk köszönhetően a szigorodó védekezésünknek, Bíró Blanka villanásainak és a villámgyors lerohanásoknak. Így, mire a hazaiak felocsúdtak a rövidzárlatból, már hat volt az előnyünk, a szünetig pedig egészen kilencig távolodtunk. Katrin szurkolásánál valószínűbb magyarázatnak tűnik, hogy a csabaiak elfáradtak a hajrára, illetve, hogy a mieinknek a múlt hétvégi csalódás, a Bajnokok Ligája-kiesés után kellett bő negyed óra, hogy visszataláljanak a helyes útra. Ebben, mondjuk, jelentős segítség volt az is, hogy a Fradi-szurkolók ilyen számban kísérték el ide is a lányokat, hiszen ez bizonyítja, kitartanak a csapat mellett.

Az első félidő utolsó harmada a hazai játékosok és szurkolók hitét egyaránt megtörte, utóbbiak a fordulás után már csak elvétve hangoskodtak (jobbára csak a mi táborunk „felszólítására” feleltek…), előbbiek pedig nem tudtak mit kezdeni azzal az erővel, dinamikával és lendülettel, amivel a huszadik perc óta játszottunk. Bíró Blanka a 43. percben úgy ülhetett le a kispadra, hogy 9-10-es állásról összesen három gólt kapott, miközben a többiek huszat lőttek!

Szóval komoly kiütés lett a vége még úgy is, hogy az utolsó negyed órában erőteljes rotációba kezdett Elek Gábor. Egyébként, ha már a szünet után Tóth Nikolett volt legtöbbet pályán, ki is használta a lehetőséget és nagyon megszórta magát - hét góllal zárta a találkozót.

Az utolsó periódusban egyszer közelebb ért a Békéscsaba (16-32), végül azonban nem úszta meg negyven kapott gól alatt - 41-21-re győztünk, és jó szájízzel fordulhatunk rá a jövő heti rangadókra.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
22. forduló

EUbility Group-Békéscsaba - FTC-Rail Cargo Hungaria 21-41 (10-19)
Békéscsaba, 2000 néző. V: Asztalos, Bárkányi
BÉKÉSCSABA: Horvát D. – Kovács Anett 3, M. Agbaba, Marincsák 6 (6), Giricz, Walfisch 5 (1), Bottó 1.
Csere: Csizmadia (kapus), Vukajlovics 2, Gidai 2 (1), Dombi K., Ekker 2 (1).
Edző: Horváth Roland
FTC: Bíró B. – Lukács V. 1, Mészáros R., Háfra N. 6, Pásztor 5, Kovacsics 3, Schatzl Nadine 4.
Csere: Szemerey, Szikora (kapusok), Pena 3, Faluvégi 2, Márton 3, Horváth D., Klivinyi 5, B. Klikovac 2, Tóth N. 7 (4).
Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 1. perc: 1–0. 5. p.: 2–4. 13. p.: 6–6. 19. p.: 9–10. 28. p.: 9–18. 34. p.: 10–22. 44. p.: 12–30. 50. p.: 16–32
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 11/9, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland: – Nekünk ez a tempó nagyon gyors. Csak egy sorunk van, ami kevés, ráadásul húsz perc játék után alaposan elfáradt a csapat. Csak akkor van keresnivalónk, ha eksztázisban játszik a csapat. 
Elek Gábor: – Nem a legjobb szájízzel készültünk erre a mérkőzésre, hiszen a nemzetközi kupában gyengén játszottunk. Kicsit fáradtan érkeztünk, amit az első húsz perc is igazolt. Az volt a taktikánk, hogy fussunk. Húsz perc után viszont a remek kapusteljesítményünk mellett a csapat megcsinálta, amit kellett.

Cikkajánló

Simon Petra az IHF-nél is a legjobb lehet

Női kézilabdacsapatunk irányítója a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnél lehet 2024 legjobb fiatal női játékosa.

Az örökranglista élére állt a Ferencváros

A sorozatban begyűjtött negyedik Magyar Kupa-trófea azt is jelenti, hogy az FTC az örökranglista élére állt.

„Nem tudom, Laura mit evett, de csak azt egye!”

Tomori Zsuzsanna, Klujber Katrin és a parádésan védő Laura Glauser értékelte a Magyar Kupa-sikert – VIDEÓ!

Óriási feltámadás után, hetesekkel: újra címvédés!

Szinte a sírból hozta vissza csapatunk a meccset, a hetesknél pedig Laura Glauser zseniális volt!

Márton Gréta: „Rettenetesen kemény mérkőzésre számítok”

A Mosonmagyaróvár elleni siker után balszélsőnk mondta el várakozásait a Győr elleni fináléról – VIDEÓ!

Legyőztük az MKC-t és bejutottunk a vasárnapi döntőbe

Női kézilabdacsapatunk parádés első félidő után kicsit korán nyugodott meg, de a hajrában nem volt már kérdés.

A most már komplett MKC ellen kezdjük a négyes döntőt

Nem szabad kiindulni a könnyedén nyert bajnokiból, hiszen azóta visszatértek az MKC eltiltott játékosai.

Márton Gréta: "Nem titkolt vágyunk az újabb címvédés!"

Válogatott balszélsőnk számára hátborzongatóan jó érzés, ha a legutóbbi három kupadöntőre gondol.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin