A hosszú éveken át dédelgetett álom, a budapesti FINAL4-részvétel az előző idényben beteljesült, ettől kezdve pedig többé már nem, mint álom, hanem mint a legnagyobb cél lebeg női kézilabdacsapatunk előtt a Bajnokok Ligája négyes döntője, amelynek újra a küszöbéhez ért együttesünk. Aki ott volt a világ legnagyobb helyszíni nézőszámával lezajlott női kézilabda-mérkőzésén, annak aligha kell annál több motiváció, hogy újra ott lehet az MVM Dome-ban, és úgy tűnt, a tűz valóban megvan a játékosokban és a szurkolókban egyaránt.

Nagyon-nagyon nehezen indult együttesünk idénye 2023 szeptemberében, különösen a nemzetközi porondon, de miként azt Tomori Zsuzsanna is kiemelte, küzdeni nagyon tud a csapat, s ezt bizonyítva eljutott a negyeddöntőig, az utolsó lépésig. A világ egyik legjobbja, az Esbjerg ellen az odavágón egygólos vereséget szenvedett, de ezzel együtt is úgy utazhatott a visszavágóra, hogy nyílt a párharc, hogy gyakorlatilag egyetlen győzelemre volt a négyes döntőtől.

Igaz, pokolian nehéz meccs várt ránk Esbjergben, a Henny Reistaddal, Nora Mörkkel, Kristine Breistollal felálló hazaiak számítottak kétségkívül esélyesnek, a papírforma borításához ugyanakkor jól jött a mieinket Dániába is elkísérő mintegy száz szurkoló támogatása.

A mérkőzés aztán nagyon rosszul indult, az első bő három perc mérlege három kapott gól és egy kiállítás volt, s bár Klujber Katrin lövése utat talált a hazai kapuba, Emily Bölk és Angela Malestein is rontott egyet-egyet, így 5-1-nél, a hatodik perc végén máris időt kellett kérnie Allan Heinének. Valamelyest rendezte a sorokat, támadásban éledeztünk, de hátul sajnos könnyen kaptuk a gólokat, pedig váltottunk is, előbb Tomori Zsuzsanna, később Béatrice Edwige próbálta kettes pozícióban lezárni a Reistad előtti területet. Ötre nőtt a különbség (9-4), s bár a következő periódusban végre sikerült kivédekezni egymást követően a hazai támadásokat, nem közeledtünk, mert elöl rendre belehibázott valaki. 12-7-nél fagyott be hat percre az állás, és sajnos ellenfelünk lépett tovább először, hat, majd hét gólra távolodott. A játékrész vége előtt hét mezőnyjátékossal próbálkoztunk, ám előrelépést ez a variáció se hozott, az utolsó másodpercben még Möller lövéséből is gól lett, így hétgólos hátránynál mentünk a szünetre (17-10).

Ha az egy évvel ezelőtti, metzi visszavágóhoz hasonlítottuk, akkor csupán egy góllal voltunk rosszabb helyzetben most, mint ott, csak ezúttal sokkal rosszabb lélektani helyzetből indítottuk a második félidőt. Mindent egy lapra tehettünk, és ezzel sikerült is változtatni a játék képén, zsinórban lőtt három találattal indítottunk, ez pedig megadta a lendületet. Küzdöttünk, harcoltunk, és ha elsőre nem is, Emily Bölk góljával a negyvenhatodik percben sikerült háromra zárkózni. A kapuba visszatérő Janurik Kinga is elkapta a fonalat, sorra hozta a védéseket, Hársfalvi Júlia ejtése után pedig kettőre zárkóztunk – meccsben voltunk!

Így jött az utolsó tíz perc, amikor sajnos nagyon rossz pillanatban kiállították Kisfaludy Anettet, a hetesből pedig gólt is kaptunk. Még egy hazai találatot hozott az emberhátrányunk és közben az idő is vészesen fogyott. Siettettük a támadásokat, kapaszkodtunk volna az utolsó szalmaszálba, Simon góljával még egyszer háromra zárkóztunk, de többre már nem futotta.

Hatalmasat küzdött együttesünk, amely gyenge első félidő után óriásit javult, de a hajrára talán belefáradt a saját maga által, ekkor már kényszerből diktált tempóba. Nagy kár érte, hiszen a párharc négy félideje közül háromban közel voltunk az Esbjerghez, s bár egy pillanatra felcsillant a csoda reménye, amikor kettőre kapaszkodtunk, végül nem sikerült az összesítésben harminc perccel a párharc vége előtt meglévő nyolcgólos hátrányt ledolgozni.

A Bajnokok Ligája így erre az idényre véget ért, maradt egy feladat: a Magyar Kupa-arany után megnyerni a bajnokságot is.