A Ferencváros kézilabda szakosztályának vezetősége nemcsak a következő szezon keretének összetételén dolgozik, hanem már most igyekszik évekre előre irányt mutatni. Így szurkolóink számára a soron következő örömhír Márton Grétához kapcsolódik: noha a még mindig csak tizenkilenc esztendős junior világbajnok balszélsőnknek 2020 nyaráig érvényes szerződése volt, a klub és a játékos már most megállapodott a hosszabbításról.
„Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy már most, jóval a szerződés lejárta előtt sikerült 2022. június 30-ig hosszabbítani Márton Grétával – mondta Bognár László, a szakosztály ügyvezető igazgatója. – Gréti az elmúlt időszakban a csapatunk meghatározó tagjává vált, rendre bizonyította, hogy fiatal kora ellenére is lehet rá számítani. A tehetségét, az elhivatottságát és a mentalitását látva biztosak vagyunk benne, hogy a következő években még jelentősen tovább tud fejlődni, így nem kérdés, hogy helye van a Ferencvárosban. Szeretném azt is megjegyezni általánosságban, hogy hálásak vagyunk a szülőknek, amiért pénzt és energiát nem sajnálva hozzák gyermekeiket sportolni a Ferencvárosba. Gréti például a Népligetben fogott először kézilabdát, itt nőtt fel, itt vált NB I-es játékossá, vagyis azt hiszem, a felnőtt csapatunkban szereplő kortársaival együtt ő is példakép lehet a nálunk pallérozódó fiatalok számára.”
Márton Gréta a futó szezonban a tizenöt bajnoki mérkőzésen harminckettő, míg a Bajnokok Ligájában kilenc találkozón tizenhárom gólt szerzett.
„2020 nyarán jár csak le életem első, öt évre kötött szerződése, úgyhogy meglepett, hogy már most szóba került a hosszabbítás, hiszen arra számítottam, hogy ha szeretnék, hogy maradjak, akkor az utolsó évben keresnek majd ezzel – magyarázta boldogan Márton Gréta. – Jó érzés, hogy ennyire bíznak bennem, és talán ennek is van ahhoz köze, hogy nagyon könnyű volt dönteni! Sokszor gondolkodtam már azon, hogy hol képzelem még el a jövőmet, hogy hol játszanék szívesen, de valahogy mindig arra lyukadtam ki, hogy ha van lehetőségem, akkor én szeretnék itt maradni. Jó ideje már a második otthonomként tekintek az Elek Gyula Arénára és a Népligetre – és úgy tűnik, ez így is marad. Hogy mivel lennék elégedett néhány év múlva? A klub nagy vágya és az enyém is, hogy bejussunk a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé, illetve láttam már kívülről, amikor bajnok lett a Fradi, de szeretnék játékosként is a része lenni egy ilyennek. Összességében egyébként akkor lennék boldog, ha maradna minden olyan a csapat, a klub és körülöttem, mint amilyen most, mert ez nekem nagyon tetszik!”
Márton Gréta emlékezetes, Amandine Leynaud-nak lőtt góljai:
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.