Szombaton bejelentettük, hogy női kézilabdacsapatunk vezetőedzője Martin Albertsen lesz a következő idénykezdetétől, most pedig hírt adunk egyik új játékosunk szerződtetéséről. 2023 nyarától klubunkat erősíti az Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes átlövő, Jelena Deszpotovics.
A montenegrói kézilabdázó Podgoricában született 1994. április 30-án, és a sportággal is itt ismerkedett meg. A Buducsnosztban a ranglétrát végig járva a felnőttek közé is eljutott, egy rövid időszakban kölcsönjátékosként az MTK-t is erősítette, majd a montenegrói bajnoki címek után 2015-ben Bajnokok Ligája-győzelmet is ünnepelhetett. Érdekesség, hogy ekkor Dragana Cvijics a csapattársa volt, míg Andrea Lekics akkori együttesét, a Vardar Szkopjét az elődöntőben múlta felül a Budu. A sorozatban az akkor mindössze huszonegy esztendős Deszpotovics összesen nyolc gólt lőtt, a FINAL4-ban egyszer talált be.
A következő idényben ismét Magyarországra költözött, elfogadta a DVSC ajánlatát, és innentől kezdve egy rövid ljubljanai kitérőtől eltekintve hat éven át erősítette a Lokit. Az egyre komolyabb terveket szövögető Debrecen húzóemberévé vált, majd 2021-ben szerződtette a Győri Audi ETO. Győrben is jelentős szerep jutott neki, igaz, nem sokáig, hiszen 2022 februárjában bejelentette, hogy gyermekáldás miatt szünetelteti pályafutását. Bogdan Radivojeviccsel, a MOL-Pick Szegedet négy éven át erősítő jobbszélsővel közös gyermeke, Helena 2022 augusztus 24-én született meg, Jelena nevével pedig 2023 januárjában már újra a győriek tétmeccsre nevezett keretében találkozhattunk.
Az idényt bajnoki arannyal, Magyar Kupa-ezüsttel és Bajnokok Ligája-bronzzal zárta, a következőt pedig már a Népligetben kezdi a válogatottal 2012-ben Európa-bajnoki aranyat szerző, 2021-ben az olimpián pedig hatodik helyen záró játékos. Személyében több poszton is bevethető kézilabdázóval erősödik a keretünk, hiszen bal- és jobbátlövőben, valamint védekezésben is kimagasló teljesítményre képes.
„Boldog vagyok, hogy a Fradit erősíthetem, kíváncsian és izgatottan várom, hogy mit hoz a jövő – mondta Jelena Deszpotovics. – Kicsit több, mint egy hónap múlva kezdődik a munka, de biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan elszalad majd az idő. A Fradinak azon az úton kell maradnia, amin keresztül eljutott a FINAL4-ba, és ha ugyanezzel a hozzáállással működünk a következő idényben is, akkor még feljebb juthatunk.”
Az 2025/2026-os idényt már új néven kezdi meg átlövőnk, aki az esküvőről és a nyaralásról is mesélt.
Klubunk saját nevelésű játékosa a legutóbbi idényt kölcsönben töltötte, a nyáron pedig távozik.
Női kézilabdacsapatunk július második felében kezdi a közös felkészülést, augusztusban öt edzőmeccs vár rá.
A Ferencvároson kívül tizennyolc csapat adott be jelentkezést a 2025/2026-os Bajnokok Ligája-idényre.
Szinte minden poszton akad ferencvárosi jelölt az EHF Excellence Awards 2025-ös szavazásán.
A dán szakember a nyáron váltja női kézilabdacsapatunk élén honfitársát, Allan Heinét – VIDEÓ!
A mérkőzés utolsó két gólját Andrea Lekics és Szöllősi-Zácsik Szandra lőtte.
INTERJÚ – Őszintén beszélt érzéseiről a világ valaha volt egyik legjobbjaként visszavonuló kézilabdázónk.