2023. március 25.
Itthon is győzelem, ott vagyunk a negyeddöntőben!
Az első meccshez hasonló forgatókönyv szerint ezúttal is szinte végig vezetve győzött női kézilabdacsapatunk.

A Buducsnoszt Bemax elleni négygólos idegenbeli győzelem megfelelő alapot teremtett a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő sikeres megvívásához, de fontos volt, hogy tisztában legyen azzal mindenki, hogy a párharc még nem dőlt el. Színültig megtelt az Érd Aréna a visszavágóra, izzott a levegő a sportcsarnokban, és ilyen légkörben a csapat is jól kezdte a meccset. Aztán gyorsan kiderült, hogy a Buducsnoszt nem áldozati báránynak érkezett a visszavágóra, és nem hagyta magát leszakítani, kettővel többször is vezettünk, de 7-7-nél, például, azért kellett védekeznünk, hogy ne kerüljünk hátrányba.

Nem kerültünk, közben azonban a meccs képe se sokat változott, vagyis riválisunk tartotta magát, főképp kapusa, az odavágón is jól teljesítő Armelle Attingré védései miatt. Hátul Ivona Pavicsevics okozta a legtöbb gondot, Milena Raicsevics pedig a legtöbb bosszúságot. Előbbi öt gólt lőtt az első félidőben, utóbbi pedig négy találata mellett nagyjából ugyanennyiszer próbálta meggyőzni elsősorban a játékvezetőket, hogy komoly sérelem érte, aztán a dráma után kisvártatva gond nélkül játszott tovább – finoman szólva se vívta ki a közönség rokonszenvét…

A mieinknél Angela Malestein és Klujber Katrin talált legtöbbször Attingré kapujába, a legnagyobb örömöt pont utóbbi, időn túli szabaddobásgólja okozta. Ennek köszönhetően egygólos előnyben mehettünk a szünetre, összesítésben pedig öttel álltunk jobban, de egyértelműen azt érezhettük, hogy ennél (is) több van a csapatban.

A fordulás után jött Janurik Kinga a kapuba, Alicia Stolle pedig jobbátlövőbe, és mindketten hozzá is tudtak tenni a játékhoz: javult a védekezésünk, negyed óra alatt csupán négy gólt kaptunk, Stolle pedig kétszer is betalált (20-17). Úgy tűnt, ebben az időszakban megtörhetjük a montenegróiakat, ehhez az kellett, hogy még egy-két gólt közétegyünk, vagy hogy ne engedjük közelebb ellenfelünket, miközben az idő egyre fogy.

A kettő ötvözete valósult meg, hiszen négynél távolabb nem tudtunk elhúzni, de az utolsó tíz percben összesítésben így is jelentős volt az előnyünk. A Buducsnoszt mintegy hét perccel a lefújás előtt még időkéréssel próbálkozott, de nem esett gól a következő támadásból, a túloldalon viszont Stolle kipókhálózta a rövid felsőt. Sokat elmond német válogatottunk teljesítményéről, hogy a második félidőben Klujber Katrint csupán a véghajrában küldte pályára Elek Gábor. Amikor meg a hibája után Malestein óriási sprintet kivágva szerezte vissza a labdát, végképp eldőltnek érezhettük a továbbjutást.

Végül öt góllal győztünk, összesítésben pedig kilenccel múltuk felül a Buducsnosztot, így együttesünk 2019 után jutott újra Európa legjobb nyolc csapata közé, és a negyeddöntőben a Metz ellen mérkőzhet meg a nagy cél, a FINAL4-ba jutásért.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Nyolcaddöntő, visszavágó

FTC-Rail Cargo Hungaria – Buducsnoszt Bemax 27-22 (14-13)
Helyszín: Érd Aréna, 2100 néző
Időpont: 2023. március 25., 16 óra
Játékvezetők: Alekszandar Jovics, Nedim Arnautovics (bosnyákok)
Gólszerzők: Malestein 5 (2), Stolle 5, Klujber 4, Lekics 3, Bölk 3, Kisfaludy 2, Márton 2, Szöllősi-Zácsik 1, Cvijics 1, Szucsánszki 1, ill. Pavicsevics 7, Godec 5, Raicsevics 6 (4), Pletikosics 4,

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin