Horvátországban folytatja a 2021/2022-es idényre való felkészülését női kézilabdacsapatunk. Kaproncán két mérkőzés vár a lányokra, előbb pénteken a jelentősen megerősödött, s szakértői vélemények szerint akár a Bajnokok Ligája FINAL4-ba jutásra is eséllyel pályázó Krim Ljubljana ellen, majd szombaton az eredmények függvényében a Siófok vagy a Podravka ellen.
Ez a hétvégi torna gyakorlatilag az idény főpróbájának is tekinthető, hiszen az utolsó edzőmeccsen Elek Gábor aligha teríti majd ki a kártyáit, tekintve, hogy egy héttel később már bajnokin mérkőzik meg együttese a Mosonmagyaróvár ellen. Könnyen lehet az is, hogy az olimpia miatt rendkívül rövid felkészülési időszak legkomolyabb erőpróbája lesz a most már többek között Dragana Cvijiccsel, Barbara Arenharttal és Andrea Lekiccsel felálló Krim elleni találkozó, igaz, a múlt héten legyőzött CSM Bucuresti is Európa legjobbjai közé tartozik.
A felkészülési tornára a helyi klub tájékoztatása szerint külföldi állampolgár nem léphet be.
NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA
Kapronca
2021. augusztus 27., 18:00
Krim Ljubljana - FTC-Rail Cargo Hungaria
2021. augusztus 28.
17:00 A harmadik helyért
19:00 Döntő
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.