Alicia Stolle a Bietigheim elleni mérkőzés második félidejében elkeseredett arccal ült le a kispadra, és mint utóbb kiderült, nemcsak az eredmény tükröződött rajta, hanem az elszenvedett sérülés okozta fájdalom is. Nem is tudott már visszatérni a pályára, a mérkőzés hátralévő idejében jegelték, majd a lefújás után megvizsgálták a kezét. Már akkor valószínűsíthető volt, hogy súlyosabb sérülésről lehet szó, és sajnos a másnapi vizsgálatok is ezt támasztották alá – német válogatott játékosunk bal kézfejében keletkezett törés.
„Védekezés közben, Kelly Dulferben akadt meg valahogy a kezem, de nem is tudom megmondani, hogyan történt pontosan… – próbálta feleleveníteni a történteket Alicia Stolle. – Csalódott vagyok természetesen, mert így a következő meccseket és az Európa-bajnokságot is ki kell hagynom, de ez sajnos benne van a sportban. Az Eb után újra harcra készen leszek, szóval a világverseny alatti időszakot kihasználhatom arra, hogy minél jobb állapotba kerüljek, mire visszatérhetek.”
Stolle kezét pénteken reggel egy német specialista operálja, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor hat-hét hét múlva kezdheti el a labdás edzéseket.
Kukely Anna ugyancsak a német bajnok elleni összecsapáson lépett szerencsétlenül, neki a bokaszalagjai sérültek meg, de nála jóval rövidebb kihagyással lehet számolni – ha a kezelésekre jól reagál a lába, egy-két hét múlva csatlakozhat a társakhoz.
A magyar női kézilabda-válogatott megfiatalított kerete szombaton Ukrajna ellen vívott felkészülési meccset.
Női kézilabdacsapatunk irányítója a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnél lehet 2024 legjobb fiatal női játékosa.
A sorozatban begyűjtött negyedik Magyar Kupa-trófea azt is jelenti, hogy az FTC az örökranglista élére állt.
Tomori Zsuzsanna, Klujber Katrin és a parádésan védő Laura Glauser értékelte a Magyar Kupa-sikert – VIDEÓ!
Szinte a sírból hozta vissza csapatunk a meccset, a hetesknél pedig Laura Glauser zseniális volt!
A Mosonmagyaróvár elleni siker után balszélsőnk mondta el várakozásait a Győr elleni fináléról – VIDEÓ!
Női kézilabdacsapatunk parádés első félidő után kicsit korán nyugodott meg, de a hajrában nem volt már kérdés.
Nem szabad kiindulni a könnyedén nyert bajnokiból, hiszen azóta visszatértek az MKC eltiltott játékosai.