Hétfőn elkezdődött női kézilabdacsapatunk felkészülése a 2024/2025-ös idényre, igaz, szokatlan módon és összetételben. Az olimpia miatt ugyanis tíz játékosunkat augusztus második feléig biztosan nélkülözzük – Böde-Bíró Blanka, Bordás Réka, Janurik Kinga, Klujber Katrin, Márton Gréta és Simon Petra a magyar, Angela Malestein a holland, Emily Bölk a német, Laura Glauser és Orlane Kanor pedig a francia válogatottal szerepel az ötkarikás játékokon.
A többiek hétfőn, kedden és szerdán különböző felméréseken, teszteken vesznek részt a konditermi foglalkozások mellett, csütörtökön pedig a tervek szerint már labdával is elkezdődik a munka – a keret péntektől kiegészül az akadémiánkon pallérozódó játékosokkal.
A várhatóan szeptember elején rajtoló idényre három edzőmérkőzéssel készül a csapat: augusztus 1-jén a DVSC-t fogadjuk az Elek Gyula Arénában, míg augusztus végén, már teljes kerettel nemzetközi tornán veszünk részt Debrecenben. A hazai gyakorló találkozó ingyenesen látogatható, de miként minden hazai mérkőzésünkön, a szurkolói kártya használata ezúttal is kötelező, a nemzetközi tornáról pedig később adunk további információt.
Francia és orosz klasszisokkal megerősítve kezdheti meg a 2024/25-ös idényt női kézilabdacsapatunk - VIDEÓ!
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.