2024. december 4.
Hársfalvi Júlia törött ujjal is hibátlanul lőtt
Balszélsőnk az esztergomi bajnokin szenvedett sérülést, most már a műtét utáni rehabilitációt végzi.

Hársfalvi Júlia több mint ötvenhat percet töltött a pályán az Esztergom elleni bajnoki mérkőzésen, mindhárom lövéséből gól született, vagyis nagyszerű teljesítményt nyújtott, minden rendben ment – látszólag. Ha hozzátesszük, hogy a meccs szinte egészét törött ujjal abszolválta, akkor a produkció még komolyabb elismerést érdemel. Balszélsőnk azóta túlvan a műtéten, a rehabilitációját végzi már, épp ezért mosolyogva mesélt a történtekről.

Hogy emlékszel vissza a sérülés pillanatára? Kívülről nem is lehetett észrevenni, hogy történt valami.
Nekem is vissza kellett néznem, hogy ott történhetett-e, amire tippeltem a megérzésem alapján… - mondta Hársfalvi Júlia. - Meglepett a felvételt látva, hogy mennyire a meccs elején volt ez a szituáció, egy szélső befutásnál Orlane nekem szánt passzát elütötte a védő, és csak vetődve tudtam visszaszerezni a labdát. Amikor ezt követően futottam vissza a helyemre, már éreztem, hogy fáj a kisujjam, rá is pillantottam, hogy mi a franc lehet, és akkor láttam, hogy furcsán áll. Annyira nem tűnt veszélyesnek az esés, hogy a kispadon ülők közül többeket se hatott meg, hogy kifelé magyarázom, hogy rosszul áll az ujjam, inkább ugrattak, csipkelődtek csak rajta. Persze, utólag már én is nevetek rajta, bőven belefér ez a kapcsolatunkba, de vicces volt ott, a helyszínen.

Nem akartál lejönni a pályáról?
Azon a meccsen egyedül voltam balszélsőként, meg hatott is rám a többiek hozzáállása, picit még próbáltam magamnak rakosgatni, de fájt, úgyhogy hagytam, és inkább nem nyávogtam tovább. A szünetben aztán volt idő megvizsgálni, és mondták is egyből, hogy hát, ez eltört. Égtünk eggyel, Gréti se volt, úgyhogy, mivel nagyobb baj már nem érhette a kisujjamat, jól összekötötték a gyűrűsujjammal, és folytattam a játékot. Védekezésben próbáltam kímélni, és szóltam a kapusoknak, hogy ne most próbálják életük legerősebb indítását felém lőni, ha lehet, inkább íveljék a labdát.

Hősies tett volt ez utólag nézve.
Nem gondoltam erre így, és nem is tartom annyira annak. Valamennyire elvonta a figyelmemet, de biztos vagyok benne, hogy a csapatból ebben a helyzetben mindenki ugyanígy vállalta volna a játékot. Ilyen a csapatszellem.

Számítottál ilyen hosszú kihagyásra?
Azt eleve tudtam, hogy törésről van szó, de másnap, amikor a vizsgálat után kiderült, hogy műtétre van szükség, és hogy ezzel együtt ez nem csak három-négy hét kihagyás lesz, nagyon elszontyolodtam. A következő napon már el is végezték az operációt, szép lett és amúgy is nagyon odafigyeltek rám, illetve azóta is napról napra közeledek a visszatéréshez.

Milyen volt kívülről figyelni a mérkőzéseket, különösen a CSM elleni sikereket?
Fájt, hogy három meccsről lemaradtam, különösen az, hogy ilyen hangulatú összecsapásról, mint a CSM elleni hazai volt. Ez az egyik olyan kiemelt mérkőzés, amit játékosként és szurkolóként is extrán vársz az évben, sajnáltam, hogy kimaradtam belőle, de boldog voltam, hogy nyertünk. Az kárpótolt kicsit, hogy a meccsek előtt és alatt sok szurkolóval találkoztam, sokan felköszöntöttek a születésnapom alkalmából, érdeklődtek felőlem, ajándékokat hoztak.

Hogy vagy azóta?
Kellemetlen dolog ez a sérülés, mert a hétköznapokat is megnehezíti, még a hajamat se tudom rendesen felkötni, alaptevékenységek is bonyolulttá válnak. A műtét utáni első pár napot leginkább pihenéssel töltöttem, aztán a konditermi edzéseket már elkezdhettem. Azt elmondhatom, hogy a szobabicaj nem lesz a kedvenc sporteszközöm, azon nyomtam az intervallokat, aztán a futást is elkezdhettem. A lányok elkezdték a labdás edzéseket is, óvatosan, legalább jobb kézzel ebbe is bekapcsolódhatok lassan. Van ilyenkor labdaéhsége az embernek, de mivel amúgy is válogatott szünet van, talán picit könnyebb, hiszen aki nem az Eb-n szerepel, annak hozzám hasonlóan a kondiról szólnak most az edzések. A cél, hogy a következő mérkőzésen már pályára léphessek, remélem, hogy az orvosok és az egészségi állapotom is engedi majd. És keményen is jöhet majd a labda a kapusoktól…

Cikkajánló

Itt az újabb feladat, a Vácot fogadjuk

Női kéziseink a Győr legyőzése után négy nappal ismét az Elek Gyula Arénában lépnek pályára, a Vácot fogadják.

Még több hitet adott az öt éve tartó hazai veretlenség

Márton Gréta közvetlenül a meccs előtt találkozott egy statisztikával, ami nagyon feldobta.

"Őrült hangulat volt" - így értékeltek a főszereplők

A Győr legyőzése után a sajtótájékoztató valamennyi résztvevője kiemelte a mérkőzés hangulatát.

Glauser: „Ha előttem küzdenek, én is harcolni akarok”

A Győr elleni bajnoki győzelem után francia klasszis kapusunk értékelte a remek évkezdést – VIDEÓ!

Öt góllal legyőztük a Győrt és a tabella élére álltunk!

Laura Glauser ihletett formában védett, szinte végig vezetve győztük le a legnagyobb riválisunkat!

A csúcsrangadóval nyitjuk 2025-öt

Bajnoki és Magyar Kupa-címvédő női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája-címvédőt fogadja a Népligetben.

Sima győzelemmel fordultunk rá az új évre és a Győrre

Női kéziseink a döcögős kezdés után ismét remek védekezéssel arattak fölényes győzelmet Szombathelyen.

Otthon még veretlen riválishoz utazunk

Az idény egyik meglepetéscsapatához, az újoncként is az ötödik helyen álló Szombathelyhez látogatunk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin