A Femcafe.hu másodszor rendezte meg az Inspiráló Nők Díjátadót. Az eseményt megelőzően olyan ösztönző női példaképeket mutattak be, akiknek munkássága, teljesítménye és személyisége példaként szolgálhat a közösségek számára. Idén hét kategóriában állított fel listát három-három jelöltből az öt tagú jelölő bizottság, amelynek az olimpiai bajnok úszó, Risztov Éva mellett Sajószegi Veronika, Tóth Vera, Stohl András és Győrfi Pál volt tagja. A gálán ferencvárosi érdekeltség is volt, hiszen A leginspirálóbb ifjú sportoló kategóriában az FTC válogatott kézilabdázója, Háfra Noémi is jelölést kapott – sőt, mint az csütörtökön este a nagyszabású rendezvényen kiderült, az olvasók a Fradi sportolóját választották a leginspirálóbbnak.
„Nagyon boldog és egyben büszke vagyok az elismerés miatt – mondta Háfra Noémi, aki a magyar válogatott edzőtáborában van, így nem tudott részt venni a gálán, helyette édesanyja vette át a díjat. – A kézilabda csapatsportág, és természetesen számomra is a Fradi, valamint a válogatott sikere a legfontosabb, de, mivel nálunk ritkán díjazzák az egyéneket, sok motivációt ad, ha elismernek. Fiatal vagyok még és furcsa is kicsit, hogy másokat ösztönzök, inspirálok, de igyekszem úgy edzeni és teljesíteni, hogy megfeleljek ennek a rangnak. Nagyon szépen köszönöm a jelölő bizottságnak és a szavazóknak is, hogy ezt elérhettem.”
Noémi a válogatottal vasárnap délután (Siófok, 15:15) Japán ellen lép pályára, aztán folytatódik a klubszezon, a Fradival szerdán már a Debrecen, szombaton a Dunaújváros, majd kedden a Vác ellen játszik, mielőtt vasárnap a Bajnokok Ligája-negyeddöntő következik.
Szöllősi-Zácsik Szandra hat gólt lőtt a Vácnak, majd a sajtótájékoztatón értékelte a mérkőzést.
A végén vált igazán magabiztossá női kézilabdacsapatunk Vác elleni hétközi bajnokija.
Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője nem hosszabbít szerződést, 2025 nyarán távozik klubunktól.
Női kéziseink a Győr legyőzése után négy nappal ismét az Elek Gyula Arénában lépnek pályára, a Vácot fogadják.
Márton Gréta közvetlenül a meccs előtt találkozott egy statisztikával, ami nagyon feldobta.
A Győr legyőzése után a sajtótájékoztató valamennyi résztvevője kiemelte a mérkőzés hangulatát.
A Győr elleni bajnoki győzelem után francia klasszis kapusunk értékelte a remek évkezdést – VIDEÓ!
Laura Glauser ihletett formában védett, szinte végig vezetve győztük le a legnagyobb riválisunkat!