2023. augusztus 2.
Fölényes győzelem az első hazai edzőmeccsen
Női kézilabdacsapatunk szerdán koraeste az MTK ellen folytatta a felkészülést.

Összességében a második, hazai pályán pedig az első felkészülési mérkőzését játszotta szerdán koraeste női kézilabdacsapatunk. Az MTK elleni gyakorló meccs elején egyik fél sem tudott ellépni a másiktól, sok volt a ki nem kényszerített hiba, igaz, ez ebben az időszakban még szinte törvényszerű. A kapunkban ezúttal Janurik Kinga állt az első félidőben, és a játékrész derekán egymás után többször is védeni tudott, közben pedig elöl pontosabbá vált a játékunk, így növeltük az előnyünket (18-11). A gólokon szépen osztoztak a játékosok, eleinte Klujber Katrin volt legtöbbször eredményes, később Szöllősi-Zácsik Szandra kétszer is az üres kapuba lőtt a saját térfeléről, de Angela Malesteinnek és Bordás Rékának is volt egy-egy kifejezetten jó periódusa.

A gyors játékot ezúttal is erőltettük, a szép számban kilátogató szurkolók jó néhány lerohanásgólnak tapsolhattak. A játékrész utolsó tíz perce ragyogóan sikerült, s Klujber időntúli hetesgóljával tízgólos vezetés mellett mehettünk pihenőre (22-12).

A második félidő elején az ekkor beszálló Hársfalvi Júlia zsinórban lőtt három gólt, majd a kapuba érkező Bíró Blanka is fogott néhány labdát, így tíz perc alatt még hatot tettünk közé, amikor a vendégek vezetőedzője, Vágó Attila időt kért (30-14).

Felszabadulttá és egyúttal látványossá vált a játékunk, gyönyörű gólokat lőttünk, miközben az MTK látszólag elfáradt. A gyakorlás volt a lényeg ezúttal is, ezért a lányok nem vettek vissza a tempóból a hajrában sem, védekezésben minden labdáért úgy harcoltak, mintha pontok vagy továbbjutás múlt volna ezen. Bíró továbbra is remekelt, de annak is örülhettünk, hogy új igazolásunk, Bordás Réka beállóból nagyon gólerősen kézilabdázott - ő jegyezte a mérkőzés utolsó, a mieink negyvenötödik találatát is.

A lefújás után vezetőedzőnk, Martin Albertsen a következőképpen értékelt.

- Szép kézilabdát játszottunk, a lányok mind odatették magukat. Kis idegesség látszott rajtuk az elején, nem volt tökéletes a védekezésünk, de ez most még teljesen természetes, hiszen néhányuknak ez volt az első hazai mérkőzésük, ahogy nekem is. A második félidőre aztán elmúlt a kezdeti feszültség, látszott a lányokon a csapatszellem, és az, hogy örömmel léptek pályára. Technikailag, védekezésben és támadásban is kontrolláltuk a meccset.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC-Rail Cargo Hungaria - MTK Budapest 45-21 (22-12)
Elek Gyula Aréna, 400 néző
A Ferencváros gólszerzői: Klujber 10 (3), Malestein 7 (1), Simon P. 5, Szöllősi-Zácsik 5, Bordás 4, Cvijics 3, Papp 3, Hársfalvi 3, Kukely 2, Márton 1, Deszpotovics 1, Lekics 1.

Jegyvásárlás? Irány a meccsjegy.fradi.hu!

Női kézilabdacsapatunk meccseivel kapcsolatban fontos változások következnek, az egyik ilyen, hogy szurkolóink augusztus 10-től a meccsjegy.fradi.hu-n vehetnek bérletet, jegyet hazai kézilabda-mérkőzéseinkre! Az újdonságokkal kapcsolatban ITT minden lényeges információt megtalál!

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin