A magyar U17-es strandkézilabda-válogatott öt ferencvárosi kézilabdázóval, Böhm Nikolett-tel, Kenéz Fannival, Zentai Dorottyával, Ferenczy Diánával és Simon Petrával indult a lengyelországi Stare Jablonkiban rendezett Európa-bajnokságon. A mieink az első csoportkörben Horvátországot, Lengyelországot és Szlovákiát is legyőzték, sőt, szettet is csak a lengyelek ellen veszítettek, így magabiztosan jutottak a középdöntőbe. Ott aztán nagy csatában, döntő szettben egyetlen góllal múlták felül a németeket, de a litvánok és a portugálok elleni meccset 2-0-val pipálták ki. A döntőben Spanyolország következett – s végül megállította a magyar menetelést. Két rendkívül szoros szettben, mindkettőt egyetlen góllal megnyerve lettek a spanyolok Európa-bajnokok, Magyarország pedig ezüstérmesként zárt.
„Az éremátadásnál nem igazán tudtunk örülni, de mindenki azzal vigasztalt minket, hogy később visszatekintve boldogok leszünk majd az ezüstéremmel is – mondta a Ferencváros kézilabdázója, Simon Petra, aki a korosztályhoz képest kettő évvel fiatalabban is magyar csapat egyik legjobbja volt. – Eltelt egy nap, de még nem változtak az érzéseink, mindenki szeretett volna nyerni, de ez a meccs nem úgy sikerült. Sajnos ziccereket rontottunk, a védekezésünk sem állt össze rendesen. A torna előtt a dobogó volt a cél, vagyis ezt elértük, de sajnálom, hogy a pontot nem tudtuk feltenni az i-re. Ilyen szinten ez volt az első tornám strandkézilabdában, de jól éreztem magam, jól élményeket szereztem, szóval később is jövök, ha úgy alakul – de a terem azért elsőbbséget élvez számomra.”
U17-ES NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
Az élmezőny:
1. Spanyolország
2. Magyarország
3. Németország
4. Hollandia
5. Oroszország
6. Portugália
Fotó: EHF/Grzegorz Trzpil
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.
A szurkolók is szavazhatnak a legjobbakra, a versenyben Bölk, Cvijics, Lekics és Malestein is érdekelt.