Az új év kezdetével sem lesz megállás női kézilabdacsapatunknak, az év első heteiben ráadásul négy hazai mérkőzést is rendezünk. Január 10-én az egyik legerősebb hazai riválist, a Debrecent fogadjuk, majd három nappal később érkezik a szlovén Krim a Bajnokok Ligájában. Utána három idegenbeli találkozót követően az Alba Fehérvárral (január 28-án) és a német Bietigheimmel (február 4-én) is megmérkőzünk a bajnokságban, illetve BL-ben.
A Krim és a Bietigheim elleni hazai mérkőzésre szóló jegy(ek) egyidejű megvásárlása esetén meccsenként 500 forinttal olcsóbban lehet belépőt váltani.
Az első négy 2023-as hazai találkozónkra december 22-én, csütörtökön 10 órától indul az online jegyértékesítés, vagyis, aki belépővel lepné meg szeretteit karácsonykor, az még megteheti mindezt. Fontos, hogy a Bajnokok Ligája-mérkőzésekre ezúttal is elővásárlási joga van a bérletes szurkolóknak, számukra már 10 órától elérhetőek a mérkőzések, akinek pedig nincs bérlete, az 16 órától vásárolhatja meg a belépőjét.
Szurkolóink változatlan áron vásárolhatnak jegyeket a Bajnokok Ligája-mérkőzésekre.
- Szurkolói szektorba szóló álló jegyek: 3500 forint.
- Hosszanti oldal szélső szektoraiba szóló jegyek: 5000 forint.
- A hosszanti oldal középső szektoraiba szóló jegyek: 6500 forint.
- VIP-belépő: 30 000 forint.
Jegyet váltani a megszokott online felületen lehet ITT.
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.
A szurkolók is szavazhatnak a legjobbakra, a versenyben Bölk, Cvijics, Lekics és Malestein is érdekelt.