Női kézilabdacsapatunk a tervek szerint szombaton utazott volna Franciaországba, a Brest elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés helyszínére, de sajnos pénteken este és szombaton reggel újabb játékosainknál jelentkeztek covid-fertőzésre utaló tünetek. A történtekről tájékoztattuk az Európai Kézilabda-szövetséget (EHF), az egyeztetéseket követően pedig eldőlt, hogy a protokollt betartva együttesünk nem tud Franciaországba utazni, így a vasárnap, 16 órára kiírt összecsapást elhalasztották. A mérkőzés új időpontjáról az EHF és a két klub később egyeztet.
A Ferencváros számára a legfontosabb az emberi egészség megóvása, ezért klubunk mindent megtesz azért, hogy megelőzze a további megbetegedéseket.
Női kéziseink klasszis francia kapusa arról is beszélt, hogy miben változtatta meg kislánya születése.
Ragyogó kezdés után a mérkőzés közepén visszaesett együttesünk, de végül magabiztosan nyert ismét a BL-ben.
Női kézilabdázóink Norvégiában lépnek pályára vasárnap az előző idény Európa-liga-győztese ellen.
Vezetőedzőnk mellett Bordás Réka, míg a vendégek részéről Rácz Sándor és Klara Schlegel mondott véleményt.
Messze volt legjobbjától női kézilabdacsapatunk, de így is legyőzte nyolc góllal a Békéscsabát.
Női kézilabdacsapatunk szerdán este, a Békéscsaba ellen is megőrizné százszázalékos mérlegét.
Női kéziseink a döcögős kezdés után szintet léptek és remekeltek a Podravka ellen - VIDEÓ
A mérkőzés elején négygólos hátrányt fordított meg együttesünk, és újra magabiztosan győzött a BL-ben.