Női kézilabdacsapatunk vezetőedzőjét, Elek Gábort 2020 januárjában, Kim Rasmussen menesztését követően, a Győri Audi ETO-t irányító Danyi Gáborral közösen kérte fel a Magyar Kézilabda-szövetség szövetségi kapitánynak. A páros megbízatása március végéig szólt, vagyis a tervek szerint az olimpiai selejtezőn, valamint az Európa-bajnoki selejtezőkön vezették volna a magyar női kézilabda-válogatottat. A járvány miatt az Eb-selejtezőket törölték, az olimpiai selejtezőt pedig elhalasztották, a szövetségi kapitányi páros szerződése pedig lejárt.
Az MKSZ elnöksége aztán június 10-i ülésén úgy határozott, hogy a Danyi-Elek kettőssel való szerződés-hosszabbításra tesz javaslatot, és felkérte Pálinger Katalin női szakágért felelős alelnököt, valamint Kirsner Erika női szakágért felelős elnökségi megbízottat, hogy a társ szövetségi kapitány-jelöltekkel a szükséges egyeztetéseket 2020. június 15. napjáig folytassa le.
„Mindig megtisztelő, ha a magyar válogatott szövetségi kapitányának kérik fel az embert – fogalmazott az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője, Elek Gábor. – Egyelőre én is csak a javaslatról tudok, de nem zárkózom el az egyeztetés elől. Noha Danyi Gáborral tétmérkőzésen még nem volt alkalmunk közösen irányítani a csapatot, az edzések tapasztalata azt mutatta, hogy jól tudunk együtt dolgozni.”
Ha a tárgyalások sikeresen zárulnak, Elek Gábort harmadszor nevezhetik ki társ szövetségi kapitánynak, hiszen 2016-ban Ambros Matrínnal is volt már ilyen szerepkörben a magyar női kézilabda-válogatott élén.
„Hamarosan tárgyalunk a két jelölttel, illetve klubjaikkal, úgy véljük, a jelenlegi helyzetben Danyi Gábor és Elek Gábor a legalkalmasabbak a válogatott vezetésére, klubmunkájuk mellett. Amennyiben sikerül megegyeznünk velük, terveink szerint a 2021 tavaszán sorra kerülő olimpiai selejtezőig, illetve a kvalifikációs torna sikere esetén a jövő nyári olimpiáig kötnénk velük szerződést” – emelte ki Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke.
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.
A szurkolók is szavazhatnak a legjobbakra, a versenyben Bölk, Cvijics, Lekics és Malestein is érdekelt.