Amint arról csütörtökön beszámoltunk, a Magyar Kormány járványügyi szigorításai érintik a Ferencváros női kézilabdacsapatának soron következő hazai Bajnokok Ligája-mérkőzését. Klubunk minden előírást betart, a kormánydöntés értelmében kizárólag minden harmadik széken ülhet néző, az álló szektorban pedig minimum másfél méterre állhatnak egymástól.
A jegyértékesítést csütörtökön este lezártuk, de aki addig megváltotta a belépőjét, az biztosan a helyszínen tud szurkolni a csapatnak, ugyanis a lemondások következtében elértük azt a limit számot, amely ezt garantálja. Ezúton is köszönjük azon szurkolóinknak, akik jelezték, hogy biztosan nem tudnak ezúttal kilátogatni a sportcsarnokba, hiszen ezzel a szurkolótársaiknak adtak rá lehetőséget.
Fontos információ, hogy a járványügyi szigorítás nézőtéri elhelyezkedésre vonatkozó kitételei miatt az érvényes ülőjeggyel rendelkező szurkolóink nem tudnak a megváltott helyre ülni. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik!
Kollégáink a helyszínen segítenek megtalálni a megváltott jeggyel azonos kategóriájú szektorokat, de fokozottan kérjük szurkolóink együttműködését is abban, hogy lehetőség szerint mindenki olyan árkategóriájú helyre üljön, ahová az eredeti jegye szólt. Kérjük azon szurkolóink szíves megértését, akik nem tudnak a megszokott – vagy esetleg azzal azonos kategóriájú – helyre ülni, hiszen a járványhelyzet mindenkit alkalmazkodásra kényszerít.
Felhívjuk minden szurkolónk figyelmét, hogy a járványügyi szigorítások egyik legfontosabb pontja a kötelező maszkhasználat és az előírt védőtávolság betartása, amelyet a biztonsági szolgálat szigorúan betart és betartat.
Az FTC számára az emberi egészség és élet védelme a legfontosabb. Szurkoljunk együtt biztonságosan!
DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 7. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - SGBBM Bietigheim
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2020. november 7., 16:00
Játékvezetők: Charlotte Bonaventura és Julie Bonaventura (franciák)
TV: Sport 1
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.