2023 májusában varázslatos második félidőt, egyszersmind történelmi bravúrt hajtott végre női kézilabdacsapatunk Metzben, pontosan ott, ahol ismét különleges teljesítményre volt szükség ahhoz, hogy a Rapid és az Esbjerg meccsének eredményétől függetlenül továbblépjen csoportjából.
A nyolcas élén álló Metz csupán egyetlen mérkőzést veszített hazai pályán, még szeptemberben, az akkoriban csúcsformát futó Ikast ellen, a mieink ráadásul a sérülések miatt hetek óta szorult helyzetben küzdenek. A kezdés ennek ellenére biztató volt, legalábbis Janurik Kinga formáját tekintve. Kapusunk védéseinek köszönhetően tartottuk a lépést a házigazdával még annak ellenére is, hogy támadásban voltak problémáink. A belső poszton játszók szinte egyáltalán nem tudtak ritmuselőnyt szerezni, Simon Petra bizonytalanul játszott, Emily Bölk nem találta a megfelelő távolságot és tempót, de Klujber Katrin se volt hatékony – ehhez képest abszolút pozitívan értékelhettük, hogy negyed óra játék után 6-6 állt az eredményjelzőn.
A játékrész közepén aztán jött szinte egymás után két kiállítás, és ezt a periódust kihasználta a Metz, 5-1-es sorozatot futott (11-7). Simon néhány lövéssel meglepte Hatadou Sakót, de továbbra is sok volt a pontatlanság és a rossz döntés, Janurik védései nélkül igencsak rosszul álltunk volna, igaz, a szünetre kialakuló 14-9-cel se lehettünk boldogok. Variációs lehetőség nem sok volt, Kukely Anna periódusokban segíthetett, rajta kívül még Horváth Fanniban lehetett gondolkodni a belső három poszton.
A fordulás után sem sikerült változtatni a meccs képén, sajnos bosszantó hibák és játékvezetői ítéletek jöttek egymást váltva, hét gólra szakadtunk le – óriási fordulat kellett volna az egyenlítéshez. Jött aztán egy kiváló periódus, mintegy két perc alatt négyszer találtunk be zsinórban, háromra közeledtünk, de sajnos a hazaiak időkéréssel rendezték soraikat, és megállították a felzárkózásunkat.
A védekezésünk Janurikkal kiegészülve jól működött, és ha nem hibáztunk volna el ilyen sok lövést, nem egy esetben ziccert, akkor még közelebb kerülhettünk volna a hazaiakhoz. Valamivel több, mint hat perccel a vége előtt például hetest, majd azt követő kipattanót is elrontotta Klujber Katrin, így nem lett ismét csak három a hátrány.
A helyszínen tartózkodó ötven-hatvan szurkolónkon ellenben semmi sem múlt, akkor is buzdították a csapatot, amikor már eldőltnek tűnt a mérkőzés. Sajnálhatjuk, hogy vereséget szenvedtünk, mert Janurik teljesítmélnye megteremtette a lehetőséget (még gólt is lőtt az ötvennyolcadik percben) a pontszerzésre. A küzdelemre sem lehetett panasz, és ha nehezen is, a hajrában csak sikerült mínusz háromnál is közelebb lépni, sőt, negyven másodperccel a vége előtt Hársfalvi Júlia góljával még egyszer felcsillant a remény, egyre zárkóztunk.
Hazai időkérés jött huszonöt másodperccel a lefújás előtt, Janurik újabb védést mutatott be, de nagyon kevés idő, öt másodperc maradt már csak. A hatosunkról jöttünk Allan Heine időkérése után, s bár elértünk lövésig, Simon Petra kísérlete a dudaszó pillanatában a kapufán csattant - közel voltunk az újabb fantasztikus feltámadáshoz, de ezúttal egy kis szerencse hiányzott.
A vereség azt jelenti, hogy a továbbjutás vasárnap délután Bukarestben dől el, az Esbjerg pontszerzése esetén ott leszünk a folytatásban, ha kikapnak a dánok, akkor pedig marad a bajnokság és a Magyar Kupa az idény hátralévő részében.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-csoport, 14. forduló
Metz Handball - FTC-Rail Cargo Hungaria 25-24 (14-9)
Helyszín: Palais Omnisports Les Arenes Metz
Időpont: 2024. február 17., 16 óra
Játékvezetők: William Weijmans és Rick Wolbertus (hollandok)
Gólszerzők: Bouktit 6, Valentini 5, Grijseels 4 (2), Burgaard 4, Granier 3, Jorgensen 1, Hansen 1, Chambertin 1, ill. Klujber 8 (3), Simon 5, Kovács 3, Malestein 3 (1), Bölk 2, Márton 1, Hársfalvi 1, Edwige 1.
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.