2019. október 5.
Bravúrpontokért utaztunk Norvégiába
Szombaton este elkezdődik női kézilabdacsapatunknak a Bajnokok Ligája 2019/2020-as kiírása.

Bízunk benne, hogy hosszú, pontosabban, hogy minden eddiginél hosszabb Bajnokok Ligája-idényt kezd meg a Ferencváros női kézilabdacsapata szombaton este, de a mezőny erejével kapcsolatban egyelőre olyan sok a bizonytalanság, hogy bőven elég, ha még csak a következő, vagyis az első feladatra koncentrálunk. Annyit mellékesként azért leírhatunk, hogy a Győr ezúttal is toronymagas esélyes a sorozatnak, a papírforma alapján csak a Rosztov-Don szoríthatja meg, esetleg az a CSM Bucuresti, amely játékoskeretét tekintve felveszi előbbi kettővel a versenyt, de épp hazája bajnokságában is bukdácsol, és máris edzőt vált. A legjobbak mögött ugyanakkor kérdéses, hogy a tavalyi két FINAL4-résztvevő, de két-két alapemberét teljesen, vagy legalább hosszú időre elveszítő Metz (Niombla és Edwige eligazolt), illetve Vipers (Reistad és Lunde sérült) meg tudja-e ismételni az előző évi bravúrt, esetleg a montenegrói klasszisokat hazacsábító Buducnost tör újfent előre. Mindenesetre abban reménykedhetünk, hogy utóbbi csapatokkal már a Ferencváros is felveszi a versenyt.

A vágyott hosszú szezon megalapozásához, mondjuk, rendkívül hasznos lenne a jó kezdés a norvég bajnok Vipers otthonában… Emlékezhetünk, tavaly Érden Kovacsics Anikó utolsó másodperces góljával sikerült kicsikarni a győzelmet, a visszavágón ugyanakkor az ezer sebből vérző és elgyötört együttesünk nem bírta tartani a lépést a szélvészgyors riválissal. Épp ez utóbbi, a sebesség a legnagyobb fegyvere a Vipersnek, amely a tipikus norvég iskola jegyeit hordozza magán – ha már a keretében egyetlen légiós az angolai Carolina Morais található. Ott van a hazaiak közül viszont az utóbbi tíz-tizenöt év talán legjobb kapusa, Katrine Lunde, valamint a legnagyobb norvég tehetség, a Háfra Noéminél négy hónappal fiatalabb, és hozzá hasonlóan a köztudatba villámgyorsan berobbanó Henny Reistad is, igaz, egyikük sem léphet pályára sérülése miatt. Továbbá a múlt héten a norvég sajtóban megjelenő hírek szerint súlyos térdsérülést szenvedett a világklasszis beálló Heidi Löke, aki aztán a jósolt műtét és öt-hathónapos kihagyás helyett pénteken edzésre jelentkezett, majd a szombati meccskeretbe is bekerült.

Hogy milyen állapotban lesz a négyszeres BL-győztes, olimpiai -, világ- és Európa-bajnok játékos, azt nem tudni, de az biztos, hogy a csapata elképesztően erős és gyors, a legélesebb fegyvere pedig a lerohanás. Elek Gábor ennek megfelelően a meccset megelőző napon a taktikai megbeszélésen többször is hangsúlyozta a mieinknek: az eladott labda ezen az estén gyakorlatilag öngyilkossággal ér fel. A recept a leírtakból következőleg viszont adott – precíz, pontos támadójáték mellett fegyelmezett visszarendeződés és kőkemény védekezés szükséges. De így, ezeket szem előtt tartva képes lehet rá a Ferencváros, hogy rögtön két bravúrponttal indítsa a BL-évét.

Női kézilabdacsapatunk pénteken utazott Norvégiába - erről, illetve a norvég irányítónk, Emilie Christensen utazási szokásairól hangulatvideót láthatnak az alábbiakban.

BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 1. forduló

Vipers Kristiansand - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Aquarama Hall (Kristiansand, Norvégia)
Időpont: 2019. október 5. 19:15
Játékvezetők: Jan Erik Leandersson és Mikael Lindroos (finnek)
TV: Sport 1
 

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin