2022. október 22.
BL-gólrekorddal győztünk Csehországban
Egy másodpercig sem volt kérdés a győzelem a Banik Most elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Csehországban lépett pályára női kézilabdacsapatunk szombaton délután, és bár ellenfelünk Most város együttese, a Bajnokok Ligája-meccseit az onnan mintegy húsz kilométerre fekvő Chomutovban játssza. A helyszín, a Rocknet Aréna eredetileg jégpálya, de kimondottan hangulatosan előkészítették a kézilabdához, ráadásul kedves gesztusként a büfé előtt magyar nyelven írták az ajánlót. Jó fogyasztásra számíthattak a helyiek, hiszen mintegy hetven szurkolónk elkísérte a csapatot – a hírek szerint sokan prágai „városnézéssel” kötötték össze a programot. Volt még egy különleges grafika is, amelyet a hazaiak készítettek: a kivetítőn a melegítés kezdete előtt, valamint a játékmegszakításoknál a két klub címere mögött az általa képviselt város látképe volt látható, és igazán büszkén nézhettük a Fradi-címer mögött előtűnő Citadellát. Szóval, a csehek kedves vendéglátók voltak, és bíztunk benne, hogy a pályán se lesz más a helyzet.

Győznünk kellett, az előzmények, a két fél ereje, illetve céljainak ismeretében nem lehetett kérdés, hogy ez elvárás, de fontos volt, hogy jól kezdjünk, hogy véletlenül se kelljen görcsölni, erőlködni. A kívánságunk teljesült, nagyjából tökéletesen indult a mérkőzés, három perc és tizenkilenc másodperc telt el, amikor már 5-1-re vezettünk, a hazai tréner pedig időt kért. Készültünk rá, hogy a Banik megpróbál majd rohanni, Elek Gábor külön fel is hívta játékosai figyelmét, hogy a precíz és gyors visszarendeződéssel, valamint a kemény védekezéssel könnyíthetünk legtöbbet a magunk helyzetén, és működött is a terv. A hazaiak valóban rohantak, csak épp mi még nagyobb sebességre voltunk képesek, így gyakorlatilag azzal versenyeztünk, hogy tudjuk-e tartani a percenkénti egy lőtt gólos átlagot. Közben Radek Madera olyan ütemben cserélgette a játékosait, hogy szemmel is nehéz volt követni, de a mieinket nem különösebben zavarta ez, jelentős különbség nem volt a pályán, bárhogy is forogtak a csapatok.

Az első játékrész közepén kissé lemaradtunk a gól/perc mutatóban, de a tizenkilencedik percben utolértük magunkat, és először a meccs során tízzel vezettünk (9-19). Nem lassítottunk, és szinte elképesztő, a szünetig huszonhat lőtt gólig értünk – eldőlt a két pont sorsa, de ezt alighanem már korábban is rizikó nélkül megállapíthattuk (11-26).

A tetemes előny tudatában a fordulás után kissé visszaesett a fordulatszám, támadásban már nem jöttek annyira könnyen a helyzetek és a gólok, mint eddig, így a következő tíz percben csak eggyel nőtt a differencia (15-31).

Janurik Kinga viszont sorban fogta a hazaiak lövéseit, ez teremtett alapot ahhoz, hogy ismét hízzon a különbség (16-36), és az utolsó tizenöt percre kanyarodva újra ahhoz hasonlóvá vált a játék képe, mint amilyen az első félidőben volt. A hajrában gyakorlatilag teljesen elfogyott a koncentrációnk, így a Banik valamelyest közelebb zárkózott, de a győzelem mellett még annak is örülhettünk, hogy negyvenkettőnél több gólt lőttünk. Ezzel ugyanis megdöntöttük az 1997-ben az Anagennisi Artas ellen felállított rekordot a Bajnokok Ligája-meccsen lőtt legtöbb gól tekintetében.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 6. forduló

DHK Banik Most - FTC-Rail Cargo Hungaria 27-46 (11-26)
Helyszín: Rocknet Arena Chomutov
Időpont: 2022. október 22., 16 óra
Játékvezetők: Javier Alvarez Mata és Yon Bustamante Lopez (spanyolok)
Gólszerzők: Cholevova 7, Mikulcik 5, Somionka 3, Spone 3, Andryskova 2, Striskova 2, Kostelna 2, Eksteinova 1, Janssen 1, Sutranova 1, ill. Klujber 11, Kovács Anett 5, Lekics 5, Kukely 4, Malestein 4, Bölk 4, Márton 4, Hársfalvi 3, Cvijics 3, Kisfaludy 2, Szucsánszki 1, 
Mestermérleg
Elek Gábor: Örülök a nagy különbségű győzelemnek. Tisztában voltunk vele, hogy futós mérkőzés lesz, ezért nagyon sokat kellett cserélni. Ez ötven percig jól működött, de az utolsó tíz percet kicsit "elünnepelgettük". Elégedett vagyok, örülök a sok lőtt gólnak.
Radek Madera: Gratulálok az FTC-nek, tudtuk, hogy erős ellenfél lesz, erős bajnokságban edződik. Próbáltuk megkeresni a gyengepontjaikat és amennyire lehet, megakadályozni őket, hogy az erősségeiket érvényesíthessék. Nem vagyok elégedett a végeredménnyel, de a második félidővel igen, mert jól játszottunk, védekezésben, kapuban jól teljesítettünk, és sok lerohanást tudtunk végigvinni.

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin