A szerdai meccset megelőzően csaknem három éve, 2016 májusában kapott ki legutóbb hazai pályán a bajnokságban női kézilabdacsapatunk, de így is, vagy talán épp ezért fájó a Siófok elleni vereség. A bajnoki címről szóló álmok ezzel ráadásul szinte láthatatlanná halványodtak, bár azt hozzátehetjük, hogy minapi sikerünk esetén is csodára lett volna szükség szombaton, hiszen a Győr „emberemlékezet óta” nem kapott ki hat góllal, márpedig nekünk legalább ilyen különbséggel kellett volna győznünk ellene. Szóval a csapat hangulata volt már jobb a mostaninál, de az élet nem áll meg, muszáj tovább lépni – erről, valamint az együttes szezonjáról és a jövőjéről kérdeztük a szakosztály ügyvezető igazgatóját, Bognár Lászlót.

Csalódott?
Igen, csalódott vagyok, kikapni sosem jó – mondta Bognár László, aki öt éve vezeti az FTC kézilabda szakosztályát. – Természetesen a Ferencvárosnál mindig, minden meccset szeretnénk megnyerni, ezzel is így voltunk, és így nyílt maradt volna a bajnokság, de sajnos szerdán nem volt több bennünk, nem tudta a csapat a valódi tudását adni. Ugyanakkor az élet megy tovább és igenis büszkének kell lennünk rá, hogy 2016 májusa óta őriztük a veretlenségünket hazai pályán – szép sorozat volt, de egyszer minden véget ér.

Nagyon hosszú idény vége felé járunk, lehet ez mentség a gyengébb teljesítményre?
Nem tudok rosszat mondani a játékosok hozzáállására, a hiba pedig mindig benne van a sportban. Ugyanakkor nem mentjük fel őket, soha nem is tettük, igaz, ezt belső ügyként kezeljük. Ami tény, hogy az elmúlt időszakban sokszor játszottunk már a tűzzel, nem voltunk annyira stabilak, mint az előző években, persze, ez betudható annak, hogy stabilitást adó játékosok estek ki a csapatból. A lényeg, hogy meg kell vizsgálnunk, hogy miben hibáztak a lányok, miben a szakmai stáb és miben mi, vezetők.

A szezonkezdet előtt a legtöbben úgy tartották, a Győr mellett Siófok biztosan, de talán még az Érd is megelőzi a Ferencvárost. Ehhez képest a második hely, a Bajnokok Ligája-indulás félig már zsebben.
Ezt komoly fegyverténynek tartom, főleg, ha azt is megvizsgáljuk, mennyi problémánk volt az idényben. Bobana Klikovac és Klivinyi Kinga az átigazolása után sérült meg súlyosan, Djurdjina Malovicsról tudtuk, hogy korábban volt már problémája, de az orvosok rendben találták, aztán sajnos mégsem bírta ezt a szintű terhelést a lába, a védekezésünk alapembere, Danick Snelder menet közben esett ki, miként Hornyák Dóra gyermekvállalása is olyankor derült ki, amikor végtelenül nehéz volt rá reagálni. Kinga aztán, mire épp formába lendült volna, a válogatottban újra megsérült, szóval hihetetlenül pechesek voltunk. A helyükre két tizenkilenc-húszéves tehetség, Klujber Katrin és Pásztor Noémi, illetve az ezen a szinten korábban még nem szereplő Horváth Dóra lépett – ezek tükrében csoda, hogy tavasszal idáig értünk. Harmadik éve hallgatjuk, hogy >>mindenki megelőz minket, a dobogó se lesz meg<<, és bár a riválisok valóban veszélyesen megerősödtek, mi tartjuk az állásainkat – még ilyen körülmények között is.

Milyennek látja a jövőt?
Mint ismert, lesznek távozóink, hiába szerettük volna, hogy maradjon, Nerea Pena, Szikora Melinda és Faluvégi Dorottya is máshol folytatja, vagyis kissé új világ kezdődik. Sokat várok azonban Danick Snelder visszatérésétől, illetve várhatóan Szekeres Klára is újra bekapcsolódik és ő is stabilitást adhat, mellettük az egészséges Djurdjina Malovicsnak is fontos szerep juthat. Bízom benne, hogy végre lesz idő Kinga vállának javulására, erősödésére, továbbá iszonyúan sokat jelenthet Háfra Noéminek, hogy hat év után újra lesz egy kis nyara, elvégre nem utazik se utánpótlás, se felnőtt világversenyre. Jut rá másfél hónap, hogy kitisztuljon a feje, kipihenje magát, közben egyre rutinosabb lesz, és jövőre világsztárrá válhat.

Elegendőek lehetnek ezek az előrelépéshez?
Rengeteg fiatal játékosunk van, akik évről évre jobbak lesznek. De fontos tisztázni, hogy mit jelent az előrelépés, vagy épp az, amit sokan emlegetnek, hogy egy helyben topogunk. Az elmúlt öt évben voltunk bajnokok, tavaly egyetlen góllal maradtunk le az aranyéremről, nyertünk Magyar Kupát, és a Bucuresti ellen karnyújtásnyira álltunk a FINAL4-tól. Vagyis az utolsó lépcsőfoknál tartunk, nem pedig a középmezőnyben, ahonnét egyszer-egyszer még lejjebb is csúszunk. Elértünk egy pozíciót Európában és ezt az elmúlt években, bármi is történt velünk, megtartottuk. A legjobb nyolcban vagyunk – és még csak nem is a nyolcadik helyen. Tovább megyek, ha a Siófok ellen egy picit jobban játszunk, nyerünk egy góllal, akkor most azt számolnánk, hogy miként lehet hat góllal legyőzni az ETO-t. Egy-két gólon múlik az emlegetett előrelépés? Ha nem a Ferencvárosról lenne szó, mindenütt csodaként tekintenének rá, hogy stabilan itt tartunk. Persze, tudjuk, mi a Ferencváros vagyunk, itt mindig, minden körülmények között az első hely a cél, ez így is van rendjén, és senki se gondolja, hogy nem szeretnénk FINAL4-ba kerülni vagy bajnokok lenni. A kiszámíthatóság és a stabilitás azonban mindennél fontosabb számomra, vallom, hogy a pénztárcánkhoz mérten kell igazolnunk. A játékosok, vezetők, edzők jönnek-mennek, de a Ferencváros örök, nekünk ennek szellemében kell dolgoznunk, és ezt nem szabad veszélybe sodornunk. Vagyis keressük a javítási lehetőségeket, teszünk a fejlődésért, de a koncepciónk mellett kitartunk. Nekem személy szerint az is nagy előrelépés, hogy a mostani szezon jelentős részében egyetlen légióssal harcoltunk végig, fiatal magyar játékosokkal, gyerekekkel értünk el idáig, ez mindenképp szép dolog.

Ebbe a koncepcióba tökéletesen illett Klujber Katrin és Pásztor Noémi átigazolása is.
Nagy büszkeség és jó érzés például, hogy őket a Győr is szerette volna átigazolni, de minket választottak. A keretünk jelentős részének hosszú távú szerződése van a klubbal, de nem kérdés, hogy a jövő egyik kiemelt feladata, hogy a legnagyobb értékeinket megőrizzük. Tudjuk, látjuk, érezzük, hogy lesz kereslet a játékosainkra, de fel vagyunk rá készülve, és mindent megteszünk azért, hogy vonzó maradjon számukra és a fiatal magyar tehetségek számára a Ferencváros.