A Győr ellen aratott kilencgólos győzelmünk óta ismert, amennyiben megnyerjük a hátralévő öt meccsünk mindegyikét, a mi nyakunkba akasztják az aranyérmet a bajnokság végén. A bajnoki címhez vezető úton az egyik legnehezebb lépést szombaton tettük meg, miután a szülinapos Szucsánszki Zita tíz góljával, hatalmas csatában legyőztük a Debrecent 29-27-re. Habár fontos mérkőzést nyertünk meg, önmagában ezért még nem adják oda a bajnoki serleget. A hátralévő két meccsünkön is kötelező a győzelem. A következő cél, amire koncentrálnunk kell, az az Alba Fehérvár elleni idegenbeli mérkőzés.
Keddi ellenfelünk a bajnokság tizedik helyét tudhatja magáénak felemás idény után. Akadtak szép, sőt, még nem várt győzelme is (a Dunaújvárost otthon 23-21, a Debrecent és a Mosonmagyaróvárt pedig idegenben verte meg: 27-31 és 25-28), de vesztett pontokat náluk papíron gyengébbnek ítélt ellenfelek ellen. A Békéscsabával csupán döntetlent játszott (30-30), a Boglári Akadémia-SZISE-től pedig kétszer is kikapott, idegenben 34-24-re, majd hazai pályán 34-31-re. A balatonboglári tízgólos vereség után Deli Rita, a csapatot akkor már négy éve irányító tréner lemondott a vezetőedzői pozícióról, s helyét az addigi másodedző, Józsa Krisztián vette át.
Az Alba legeredményesebb játékosa a korábbi magyar válogatott Triscsuk Krisztina, aki nyáron érkezett Dunaújvárosból, azonban nem volt számára ismeretlen a Fehérvári terep, hiszen korábban már nyolc szezont lehúzott a KÖFÉM Sportcsatnokban. Triscsuk bajnokságban szerzett eddigi 127 góljával magabiztosan vezeti a házi góllövőlistát, valamint a fehérvári örökrangsorban immáron ő minden idők legeredményesebb játékosa. A gárda második legtöbb gólt szerző játékosa a mindössze húsz éves Afentaler Sára, aki hetvenkilenc alkalommal tudta bevenni az ellenfelek hálóját. A fiatal átlövő ellenünk biztosan nem mutathatja meg tehetségét, hiszen nemrégiben súlyos sérülést szenvedett.
Utolsó látogatásunkkor a KÖFÉM Sportcsarnokban fordulatos mérkőzést játszottunk. Az első gólunkat csupán a kilencedik percben sikerült megszereznünk, mikor ellenfelünk már három góllal vezetett. Később viszonoztuk a kölcsönt és az Alba kényszerült egy nyolcperces gólcsendre, aminek révén megfordítottuk a mérkőzést. Magas iramot diktáltunk, amit a Fehérvár nem tudott tartani így végül 25-17-re nyertünk.
A most folyó bajnokságban szűk két hónapja fogadtuk otthon a Fehérvárt, és magabiztos, felszabadult játékkal, tizenhét góllal, 39-22-re nyertünk. Keserű emlékeink is lehetnek azonban a találkozóról, ugyanis Boldizsár Bianka meggondolatlan, durva szabálytalansága nyomán ezen a meccsen sérült meg csapatkapitányunk, Kovacsics Anikó.
Ha a keddi mérkőzésen a tudásunknak megfelelően teljesítünk, akkor nem okozhat gondot a mérkőzés megnyerése, amivel tovább tudjuk táplálni a bajnoki címről szóló álmainkat. Fontos lesz azonban, hogy az euforikus debreceni győzelem után gyorsan megfelelő hőfokra melegedjünk, mert ha túl kényelmesen vesszük az összecsapást, a magunk dolgát nehezítjük. A meccsre való hangolódásban szurkolóink is nagy segítségre lehetnek – a védettségi igazolvánnyal rendelkező drukkerek a helyszínen segíthetik a csapatot. A vendégszektorba mintegy száz belépőt értékesít az Alba, jegyeket vásárolnia helyszínen, 16:30-tól lehet.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
25. forduló
Alba Fehérvár KC – FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Köfém Sportcsarnok, Székesfehérvár
Időpont: 2021. május 25. 18 óra
Játékvezetők: Héjjas Tímea és Kránitz Andrea
Jegyár: Felnőtt 1500 Ft, diák/nyugdíjas 1000 Ft.
Csapatunk pénteken utazott Szlovéniába, délután pedig már a mérkőzés helyszínén gyakorolt a szombati meccsre.
A Ferencváros női kézilabdacsapatának kapitánya első gyermekét hordja szíve alatt.
Szöllősi-Zácsik Szandra hat gólt lőtt a Vácnak, majd a sajtótájékoztatón értékelte a mérkőzést.
A végén vált igazán magabiztossá női kézilabdacsapatunk Vác elleni hétközi bajnokija.
Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője nem hosszabbít szerződést, 2025 nyarán távozik klubunktól.
Női kéziseink a Győr legyőzése után négy nappal ismét az Elek Gyula Arénában lépnek pályára, a Vácot fogadják.
Márton Gréta közvetlenül a meccs előtt találkozott egy statisztikával, ami nagyon feldobta.
A Győr legyőzése után a sajtótájékoztató valamennyi résztvevője kiemelte a mérkőzés hangulatát.