Alighanem a játékvezetők is készültek a Fradi-DKKA bajnokira, vagy legalább látták, hallották, hogy két hete a Magyar Kupa elődöntőjében az újvárosiak kisebb pankrációt rendeztek, s tartván a hasonló kialakulásától ezúttal nagyjából minden második testi kontaktra kiállítást ítéltek. Így aztán különös mederben csordogált az egyébként szokatlanul csendes összecsapás – hiába volt közel teltház az Elek Gyula Arénában, bántó és érthetetlen csend honolt, miközben a csapat is átvette ezt az álmos hangulatot. Harminc percen át nem nőtt nagyobbra a különbség kettő gólnál, de legalább pozitív, hogy jobbára nálunk volt az előny, miként az első félidő végén is (14-13). A harminc perc alatt megítélt nyolc kiállítás (három nálunk, öt a vendégeknél) egyébként borzasztóan tördelte a játékot, folyamatosan alkalmazkodni kellett a létszámhátrányos, vagy előnyös helyzetekhez. Nem meglepő, hogy nem vált tehát a közönség, illetve az edzők kedvencévé a Bonifert-Oláh páros (minden bizonnyal valamilyen köztes felfogás lenne az ideális a szabálytalanságok szankcionálásával kapcsolatban), de azt is elismerhetjük, hogy nem rajtuk múlt, hogy nem sikerült ellépnünk ellenfelünktől.
A fordulás után valamelyest összeszedettebb lett a játékunk, Szikora Melinda is jó ütemben fogott néhány labdát – apropó, Bíró Blanka ezúttal csak a lelátóról figyelte a társakat, a kapuban pedig Meli állt 47 percen át –, így 44. percben a szünet óta már másodszor kértek időt a vendégek, miután már hét góllal vezettünk (24-17). Sokat nem tudott hatni a csapatra György László, gyorsan kilencre nőtt a differencia, az utolsó tíz percre fordulva pedig már tízre távolodtunk – eldőlt a mérkőzés. Jó volt látni a második félidőben, hogy jó néhány szemfüles labdaszerzés után szereztünk gólt, ugyanis ez jelezte, éles (is tud lenni) a csapat, ez pedig az igencsak közeledő Bajnokok Ligája-negyeddöntőn még jól jöhet.
Az utolsó percek már könnyed játékot hoztak, egy remek Tóth Nikolett-gólt, és tíz gólos győzelmet!
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
19. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Dunaújvárosi KKA 35-25 (14-13)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, 1000 néző
Időpont: 2019. március 30. 18 óra
Játékvezető: Bonifert Ferenc és Oláh Viktor
A Ferencváros gólszerzői: Nerea Pena 10 (2), Klujber Katrin 6 (3), Schatzl Nadine 4, Faluvégi Dorottya 4, Lukács Viktória 3, Tóth Nikolett 2, Háfra Noémi 1, Bobana Klikovac 1, Mészáros Rea 1, Klivinyi Kinga 1, Pásztor Noémi 1, Márton Gréta 1.
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.