Szinte hihetetlen pechszéria övezi női kézilabdacsapatunk nyári felkészüléseit az elmúlt években – az aktuálisan új idényre gyakorlatilag egyszer sem készülhetett problémamentesen a keret, és sajnos most sincs ez másképp. Az olimpián a magyar válogatottban szereplő játékosaink közül Kovacsics Anikó, Szucsánszki Zita és Klujber Katrin is sérüléssel térhetett haza, de Hársfalvi Júlia bemutatkozására is várni kell még.
A felsoroltak közül legrosszabbul Kovacsics Anikó járt. Irányítónk, csapatkapitányunk március végén szenvedett súlyos sérülést, majd hiába dolgozta végig hihetetlen elszántsággal az olimpiáig tartó időszakot, az első tokiói mérkőzés másnapján, edzésen újra megsérült a válla.
„A korábban kezelt vállsérülése újult ki az olimpián. Instabil lett a válla, így elkerülhetetlen a műtét, amelyet követően minimálisan hat hónapos kihagyás várható” – mondta csapatunk orvosa, dr. Pavlik Attila.
Szucsánszki Zitának is a vállával adódott probléma, az Oroszország elleni mérkőzésen egy szerencsétlen esést követően még az ellenfél játékosa is rá érkezett.
„Olyan szerencsétlenül esett, és még az ellenfél is rátámaszkodott, hogy ettől megsérült a válla, de a vizsgálatok alapján úgy gondoljuk, konzervatív kezelésekkel is orvosolható a probléma, nem szükséges hozzá műtét. Optimális esetben két hónap múlva lesz bevethető.”
Hársfalvi Júlia talpában még az előző idény végén jelentkezett probléma, a kezelések hatására javult a sérülés, ám a nyári felkészülés kezdete után beszakadt a talpi szalag.
„Nagyon makacsnak bizonyult a talpsérülése, amely így hónapokon át húzódott. A felkészülés kezdete után beszakadt a talpi szalag, keletkezett egy vérömleny, de ezek után biztos, hogy záros határidőn belül megoldódik a probléma. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor néhány hét múlva visszatérhet a pályára.”
Klujber Katrint azonban talán még nála is korábban láthatjuk újra a társakkal.
„Kapott egy nagyobb ütést, amitől az egyik hátizma sérült meg, és nagyobb vérömleny keletkezett. Elkezdett felszívódni, de kell neki idő, mire panaszmentes lesz, egy-két hét a várható gyógyulás.”
Női kézilabdacsapatunk hétfőn kezdi „teljes” keretével (amelyhez csatlakozott a balszélső poszton bevethető Ballai Anna is) a felkészülést a 2021/2022-es idényre, kedden pedig máris edzőmeccset játszik, amelyre szurkolóinkat is várjuk. A mérkőzés előtt indítjuk a következő idényre szóló bérletek értékesítését.
Sorsoltak a kézilabda NB I-ben, kialakult a mérkőzések sorrendje a 2024/2025-ös idényre.
Női kézilabdacsapatunk hiányos kerettel kezdte el a felkészülést a 2024/2025-ös klubidényre.
Francia és orosz klasszisokkal megerősítve kezdheti meg a 2024/25-ös idényt női kézilabdacsapatunk - VIDEÓ!
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.