2021. június 24.
A végén már minden meccs csúcspont volt
Julia Behnke, csapatunk meghatározó tagja választotta ki az idénybeli kedvenc fotóit és a nyaráról is mesélt.

Julia Behnke azon kevesek közé tartozik, aki az elmúlt években úgy igazolt a Ferencvároshoz, hogy előtte sztárcsapatban (Rosztov-Don) szerepelt, s hogy kétségkívül kész, nemzetközi szinten is rutinosnak számító játékosként érkezett a Népligetbe. Beállónk nem is okozott csalódást, a csapat egyik legbiztosabb pontja volt, s ha gólszerzés tekintetében nincs is az élmezőnyben (a bajnokságban harmincnégyszer, a Bajnokok Ligájában tizennyolcszor talált be), helyzetteremtő készségével és védekezésével elévülhetetlen érdemeket szerzett a bajnoki címben. Na, meg az öltözőben betöltött szerepével is – az állandóan vidám, mosolygós és pozitív személyisége azokra is átragad, akik addig kedvtelenül üldögéltek az öltözőben.

Elég csak megnézni az általa kiválasztott, idénybeli tíz kedvenc, róla szóló fotóját; a TOP 10-sorozat Julia Behnkével folytatódik.

Sportolónk elárulta, hogy az idény vége után két hét teljes pihenőt kapott, majd személyre szóló, egyénileg végezhető erősítő és futó munkával kezdődött a felkészülést is megelőző előszezon. A szabadidejét a családdal és a barátokkal tölti, majd a tervek szerint párjával néhány napot még a görög tengerparton is pihen, mielőtt visszatérne Budapestre.

A kedvenc fotói között találjuk azt is, amelyre idény közben szurkolóinktól az egyik legtöbb visszajelzést kaptuk, amelyen az orrunk alá oly sokszor borsot törő Nora Mörk csalódottsága és Julia Behnke gólöröme egyszerre jelenik meg.

„A Vipers elleni két meccsen tökéletesen játszottunk, különleges érzés volt, a szezon egyik csúcspontjaként emlékezhetünk rá. Igaz, számomra a Győr elleni meccs után már minden bajnoki a szezon csúcsát jelentette, és igazán imádtam az MTK elleni >>finálét<<, hazai pályán, miközben a létező legjobb szurkolók megtöltötték a csarnokot.”

Három német klasszisunk számára alighanem sokáig emlékezetes lesz az a fotó is, amelyen rajtuk kívül a bajnoki trófea játssza a főszerepet.

„Nagyon boldog és büszke vagyok rá, hogy ennek a fantasztikus csapatnak, a Fradinak a része lehetek. Nagyon nehéz év volt, sokszor voltunk fent és lent is, de a végén megcsináltuk. Szerintem fontos, hogy mindig segítsük egymást, és nagyon tetszik, ahogyan ez a Fradinál van – és nem csupán a lányokra gondolok, hanem az egész stábra.”

Ahogyan említettük, illetve, ahogyan szurkolóink pontosan tudhatják, Julia különösen pozitív és mosolygós személyiség, ezzel kapcsolatban a következőket mondta.

„Valóban, az idő legnagyobb részében boldognak érzem magam. Szeretem, amit csinálok, és megpróbálom ezt a pozitív energiát, jókedvet másoknak, a csapattársaimnak átadni. Szeretek vidám lenni a jó pillanatokban, és szeretek segíteni másoknak a nehéz időszakokban.”

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin