2020. február 24.
A Rosztov-Dontól igazolunk válogatott kézilabdázót
2020 nyarától a Ferencvárost erősíti a német válogatott első számú beállója.

A 2020/2021-es szezontól kezdve a Ferencváros női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását a hetvenkilencszeres német válogatott beálló, Julia Behnke. Ő együttesünk harmadik átigazolása, hiszen a múlt héten már bejelentettük az ugyancsak német Alicia Stolle és Emily Bölk szerződéskötését.

Julia Behnke 1993. március 28-án született Mannheimben, és gyermekként a TSG Ketsch csapatában ismerkedett a kézilabdával. Tizennyolc évesen váltott először csapatot, amikor a Bietigheimhez igazolt, majd három évvel később Metzingenbe költözött. Utóbbi csapattal háromszor bronzérmes, egyszer pedig ezüstérmes lett a német bajnokságban, a 2015/2016-os idényben pedig az EHF-kupa döntőjéig menetelt. A finálé két összecsapásán a Dunaújvárosi KKA ellen nem léphetett pályára, de a sorozatban így is negyvenháromszor volt eredményes. Behnke a 2018-as Európa-bajnokságon kiválóan szerepelt, huszonegy góllal zárta a tornát, s talán ennek is köszönhető, hogy az előző évi Bajnokok Ligája-ezüstérmes Rosztov-Don szerződtette. Az elmúlt évi világverseny még ennél is jobban sikerült Behnkének, Emily Bölkkel karöltve csapata legeredményesebbje volt, negyvenkilenc kísérletéből harminchét gólt szerzett.

„Nagyon szimpatikus az a koncepció, amelyet az FTC képvisel, bíznak a fiatal játékosokban, megadják nekik a kellő időt, hogy fejlődjenek egyénileg és csapatként is – mondta Julia Behnke az átigazolásával kapcsolatban. – Nemrég játszottam az FTC ellen, így jól emlékszem, milyen fantasztikus volt a hangulat a telt házas sportcsarnokban. A szurkolók egy másodpercre sem adták fel, a meccs végéig űzték a csapatot – nagyon várom már, hogy ebben a nagyszerű csapatban és ilyen kivételes szurkolók előtt kézilabdázhassak. Az is fontos számomra, hogy így közelebb kerülök a családomhoz és a barátaimhoz, illetve, boldog vagyok, hogy Emilyvel és Aliciával csapattársak leszünk klubszinten is. Korábban sosem voltam még Budapesten, de sokat hallottam már a városról, szóval várom már, hogy megismerhessem.”

„Kiváló kézilabdázóval erősödtünk, aki az elmúlt években megmutatta, hogy a legmagasabb szinten is kiemelkedő teljesítményre képes – mondta Bognár László, a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója. – Kellően rutinos játékosról van szó, aki a feltörekvő német válogatott legjobb gólszerzője volt a legutóbbi világbajnokságon, és akit a világ egyik legerősebb csapatától, a tavalyi BL-ezüstérmestől sikerült megszereznünk. Bízom benne, hogy a két honfitársával együtt könnyen illeszkedik majd a csapatunkba, s így mindannyian erősségei lesznek a Ferencvárosnak.”

Julia Behnke kétéves szerződést kötött klubunkkal.

Cikkajánló

Nem okozott gondot a Kisvárda legyőzése

Esélyeshez méltón érvényesítettünk a papírformát a Kisvárda elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen.

Nagy utazás: szombaton irány Kisvárda

Az egyik legközelebb fekvő bajnoki rivális után a legtávolabbi következik női kézilabdacsapatunknak.

„Edzőként is magamat adom, nagyon emberközpontú vagyok”

Cirjenics-Kovacsics Anikó egyéni és kiscsoportos foglalkozásokat tart az FTC Kézilabda Akadémia növendékeinek.

Könnyedén kézilabdázva győztük le az MTK-t

Mindkét kapusunk kiválóan teljesített, a védéseik után pedig sok könnyű gólt szereztek női kéziseink.

A kiesés elől menekülő MTK otthonába látogatunk

Kedden este fővárosi mérkőzéssel folytatódik női kézilabdacsapatunk számára a bajnokság.

"Bordás Réka támadásban különösen jól teljesített!"

A DKKA elleni bajnoki mérkőzést követően a hibátlanul lövő Bordás Réka csak félig volt elégedett.

Ahogy várhattuk: lassabb kezdés után jött a siker

Az első félidőben még sok hibával játszott női kézilabdacsapatunk, a másodikban azonban már nem adott esélyt.

Kupagyőzelem után jöhet a bajnoki folytatás

Női kézilabdacsapatunk az ősszel szenvedett a DKKA ellen, a cél, hogy ezúttal magabiztosabb játékkal nyerjen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin