2023. július 14.
A románokat legyőzve Eb-döntős a juniorválogatott
A házigazdát felülmúlva, hibátlan mérleggel menetelt a döntőbe a magyar válogatott az U19-es női kézi Eb-n.

Igazán tekintélyt parancsoló mérleggel jutott a Romániában zajló U19-es női kézilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjébe a magyar válogatott. Szilágyi Zoltán együttese – a három ferencvárosi játékos, Simon Petra, Imre Szofi és Papp Dorka remek teljesítményének is köszönhetően – valamennyi riválisát legyőzte a csoportkörben és a középdöntőben, és mindössze két szoros mérkőzése volt, Franciaország (30-29) és Montenegró ellen (28-25).  

Mindössze harmincnégy másodpercet kellett várni Simon Petra első góljára, de az első tíz perc után mégsem lehettünk maradéktalanul elégedettek, a románok két góllal vezettek (7-9). Az ezt követő négygólos szériával azonban előnybe kerültünk, és azt meg is tartottuk a játékrész végéig, 17-15-ös fórral mehettünk pihenni. 

A fordulás után a 49. percre, a mérkőzésen először ötgólos előnybe kerültünk, és innen már nem volt visszaút a hazaiaknak. A végére ismét jelentős előnyt építettünk ki, magabiztosan és teljesen megérdemelten 34-26-tal tettük meg az utolsó előtti lépést a kontinenstornán. Simon ismét a magyar csapat legeredményesebbje lett hét találattal 
A győztesen megvívott elődöntőt követően a vasárnapi fináléban a portugálokat felülmúló dánokkal találkoznak a mieink 18:45-től.  

NŐI U19-ES KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (ROMÁNIA, JÚLIUS 6-16.) 
Elődöntő (Pitesti) 

Magyarország – Románia 34-26 (18-16) 
A magyar csapat gólszerzői: Csíkos 7, Simon 7, Farkas 5, Csernyánszki 4, Szabó A. 3, Gém 2, Varga E. 2, Kostyó 1, Kovalcsik 1, Papp 1, Szabó L. 1

A másik elődöntőben: Portugália – Dánia 35-38 

(Fotó: EHF) 

Cikkajánló

„Meg kell tanulnunk, hogy nem szabad hátradőlni”

Tomori Zsuzsanna szerint a győzelem az első félidő jó játékának volt köszönhető - VIDEÓ!

Kitartott az előnyünk, ismét győztünk a BL-ben!

Kiváló első félidő után izgalmassá vált a meccs vége, de itthon tartottuk a két pontot a Bistrita ellen is.

Márton: „Egyre jobban megmutatkoznak az egyéniségek”

Női kézilabdacsapatunk válogatott balszélsője szerint a BL-folytatás előtt két nap is elég lehet a javuláshoz.

Kérdezz-felelek Simon Petrával

Női kézilabdacsapatunk válogatott játékosa tetoválásairól és kedvenc ételéről is mesélt.

Döcögött a játék, de így is két pontot szereztünk

Szűk negyvenöt percen keresztül szorosan alakult a dunaújvárosi mérkőzésünk, de a végül öttel nyertünk.

Dunaújvárosba utaznak szerdán női kézilabdázóink

Veretlen együttesünk a még pont nélkül álló DKKA otthonában szeretné folytatni a kiváló sorozatot.

Hullámzó meccsen kilenc góllal vertük Romániát

A női kézilabda-válogatott Románia elleni felkészülési mérkőzéssel zárta a heti összetartást.

Glauser: „Szeretem, hogy ilyen őrültek a szurkolók!”

Női kéziseink klasszis francia kapusa arról is beszélt, hogy miben változtatta meg kislánya születése.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin