Csaknem harmincéves múltra tekint vissza az FTC és a Metz közös múltja, s bár az örökmérleg nyelve felénk billen (10-2-8), az utóbbi öt találkozóból négyet a franciák nyertek. Az az egy éppenséggel hatalmas diadal volt, hiszen annak köszönhetően jutottunk FINAL4-ba, de ezzel együtt is volt min szépíteni, javítani. Az idényrajt alapján bízhattunk benne, hogy sikerül, igaz, a Metz is csupán egy döntetlennél veszített pontot eddig, hazai pályán pedig bármikor, bárkire veszélyes.
A bemutatásoknál mindhárom francia játékosunkat óriási taps köszöntötte, aztán mindhárman azon voltak a kezdő tagjaként, hogy a mintegy száz Fradi-szurkolónak könnyebb legyen túlharsogni a háromezer hazait. Az első periódusban parádésan sikerült mindez, védekezésben előbb a helyzeteket is elvettük a Metztől, kicsit később pedig Laura Glauser mutatott be bravúrokat, elöl meg főként az egyéni villanásoknak köszönhetően állva hagytuk ellenfelünket (1-6). Balkezes átlövő nélkül kezdtünk, és bár látszólag lassan szőttük a támadásokat, az egy az egy elleni párharcokat rendre megnyertük, illetve értékesítettük a helyzeteket. A kilencedik percben megkaptuk az első kiállítást, a tizenkettedikben a következőt, majd az első félidő végéig még hármat – vagyis meglehetősen kaotikus volt a játék, és ritmust veszítettünk. Főleg azért bánhattuk a kiállításokat, mert az elsőt Darja Dmitrijevának labda nélküli szituációban osztották ki, a másodikat pedig Angela Malesteinnek azután, hogy a valóban véleményes ítéletre hevesen kifejezte ellenvéleményét.
A ragyogó kezdés után megakadtunk, a tizenhetedik percben már döntetlen állt az eredményjelzőn (7-7). Ezt követően többször is próbálkozhatott a Metz, de a vezetést nem tudta átvenni, sőt, újra kettővel léptünk el, és úgy tűnt, visszatalálunk a megfelelő ösvényre. Az újabb emberhátrány ugyanakkor ismét változtatott a játék képén, így a szünetre döntetlennél mehettünk (11-11).
Amennyire jól kezdtük az első félidőt, közel annyira rosszul a másodikat, három metzi gól kellett ahhoz, hogy felébredjünk, de szerencsére hárommal válaszoltunk mi is, innentől pedig kiegyenlített mederben folyt a mérkőzés, mindkét kapus jól védett, az utolsó negyed órához is döntetlennél értünk el (16-16).
Támadásban továbbra se remekeltünk, nehezen kerültünk helyzetbe, és már az egy-egyek se ültek annyira, mint eleinte, épp ezért sajnálhattuk, amikor mégis nagy lehetőségnél, kapussal szemben hibáztunk. Befagyott az állás egy időre, aztán sajnos a Metz tudott továbblépni, s miközben már csak nyolc perc volt hátra, két gólt közétett (19-17).
Dmitrijeva vállalt sokat, és jobbára be is jöttek a megoldásai, amikor viszont egyenlíthettünk volna, Darleaux vele szemben is védett egyet - sajnos a második félidőben a gyenge támadójáték és a kapus remeklése már túl sok volt ahhoz, hogy fordítsunk.
Elszenvedte első vereségét női kézilabdacsapatunk, javítási lehetőség azonban még lesz bőven, a fontos, hogy a tanulságokat le kell vonni ebből a mérkőzésből.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 5. forduló
Metz Handball - FTC-Rail Cargo Hungaria 24-19 (11-11)
Helyszín: Palais Omnisports Les Arenes Metz
Időpont: 2024. október 12., 18 óra
Játékvezetők: Cristina Lovin és Simona Raluca Stancu (románok)
Gólszerzők: Bouktit 6 (3), Valentini 5, Vámos 4, Flippes 3, Axner 3, Granier 2, Jacques 1, ill. Dmitrijeva 7, Lekics 5, Kanor 3, Hársfalvi 1, Márton 1, Maszlova 1, Bölk 1.
Veretlenül áll a bajnoki tabella élén női kézilabdacsapatunk, amely szombaton kezdi az idény második felét.
Szerdán este kisorsolták a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének párosítását.
A női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét március első hétvégéjén rendezik Tatabányán.
Három körrel a csoportkör vége előtt biztos a helyünk a nyolc között, de nem lassítanánk ezután sem.
Női kézilabdacsapatunk legyőzte román ellenfelét, és biztosította helyét a legjobb nyolc között.
Együttesünk a szerdai bajnoki másnapján útra kelt, hogy pénteken már zavartalanul készülhessen a BL-meccsre.
Negyed órán át szenvedett női kézilabdacsapatunk, ezt követően azonban esélyt sem adott ellenfelének.
A fordulók számát tekintve az idény feléhez érkezik szerdán bajnoki címvédő női kézilabdacsapatunk.