Mint azt a kézilabda szakosztály Facebook oldalán megtalálható videóból megtudhattuk, Elek Gábor meglehetősen elégedetlen volt csapata szombati teljesítményével. Ugyanakkor javítani gyorsan lehet, elvégre szerdán már Vácra utazunk – ha valamiért, akkor ezért például hasznos, hogy ilyen sűrűn következnek a meccsek egymás után. Illetve, azt azért gyorsan hozzátehetjük, hogy az eredményen sokat javítani már nem szükséges, csak a játékon, vagyis a Dunaújváros ellen a második félidőben azért már sokkal jobb volt az összkép, és a végül tíz gólos győzelmet amúgy kevesen illethetik panasszal – a vezetőedző, mondjuk, pont közéjük tartozik.
Mindenesetre a munka hétfőn újra elkezdődött, de hiába vagyunk már a Bajnokok Ligája-negyeddöntő hetében, egyelőre csak a szerdai bajnokira. A Vác vendégeként ugyanis legutóbb, a Magyar Kupa negyeddöntőjében sem tudtunk könnyen nyerni. Emlékezhetünk, a mérkőzés elején hárommal is vezetett a Vác (7-4), aztán, bár a játékrész második fele a miénk volt, a fordulás után nem tudtunk igazán meglépni és kilenc perccel a vége előtt még döntetlenre álltunk (25-25). Ehhez képest az utolsó hat gólunkból négyet szerző Kovacsics Anikó vezérletével kiharcolt 31-27-es siker még simának is tűnhetne. Szóval feltétlenül oda kell figyelni a váciakra, akik egyébként a tabella ötödik helyén állnak csupán egyetlen pontra az általuk oda-vissza legyőzött Siófoktól.
Az összecsapásra kizárólag a helyszínen lehet belépőt vásárolni 1500 forintért (a diákoknak 6-18 éve kor között 1000 forintba kerül).
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
20. forduló
GVM Europe-Vác - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Vác, Városi Sportcsarnok
Időpont: 2019. április 3. 18 óra
Játékvezető: Andorka Miklós és Hucker Róbert
Jegyár: 1500 (diákoknak 6-18 év között 1000) forint.
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.