Csaknem három évtizede dédelgetett álom beteljesülésének kapujához ért női kézilabdacsapatunk: egyetlen győzelem kellett már csak ahhoz, hogy a Magyar Kupa-győzelem után a bajnoki aranyérmet is begyűjtse egy idényen belül. Ez a bravúr legutóbb 1997-ben jött össze, most pedig egy rettentő nehezen indult év végén mégis egyszerűvé vált a recept, csupán egyetlen győzelemre volt szükség. Az utolsó előtti fordulóban együttesünk a Vasas csarnokába látogatott, ez pedig úgy tűnt, tökéletes lehetőség az aranyérem bebiztosítására, nem is csoda, hogy szurkolóink a lelátó felét megtöltötték, és ha lehet, még többet helyet kihasználtak volna.
A sportban ugyanakkor semmit sem lehet előre biztosra venni, ilyen szituációban nem is egyszerű csak az adott feladatra koncentrálni – és ez meg is látszott az első játékrészben. Viszonylag jól kezdtünk, az ötödik percben hárommal (2-5), a nyolcadikban már néggyel (5-8) vezettünk, a védekezésünk színvonala ugyanakkor nem adott okot a nyugalomra. Nem volt megfelelő a koncentráció, és miután néhány támadást elrontottunk, a hazaiak felzárkóztak, és a tizenhetedik percben egyenlítettek (10-10). Vártuk, hogy ritmust vált a csapat, továbbra is döcögött a szekér, főleg hátul akadtak gondjaink, túl sok gólt kaptunk, és ezt nehéz volt elöl felülmúlni. 14-13-nál még hátrányba is kerültünk egyszer, de aztán némileg megemberelte magát védekezésünk, a szünetig hátralévő hét percben csak két gólt kaptunk, miközben ötöt lőttünk, vagyis a szünetre visszavettük a vezetést (16-18).
A hangulatot meghozta, hogy a vártnál szorosabban alakult a meccs, a játékosok is jóval nagyobb tűzzel és figyelemmel jöttek ki az öltözőből a folytatásra – hét perc alatt a kétgólos fórt megháromszoroztuk (18-24). Nem álltunk le, Janurik Kinga jól dolgozott együtt az előtte feszesebbé váló fallal, támadásban pedig nagyobb iramot diktálunk. Tízre növeltük az előnyt, eldöntöttük a meccset, ezzel pedig a bajnoki címet is.
Fantasztikus idény végéhez értünk, amely történelmi sikert hozott: 1997 után újra duplázott női kézilabdacsapatunk, a Magyar Kupa után a bajnoki címet is elhódította!
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
25. forduló
Vasas - FTC-Rail Cargo Hungaria 30-41 (16-18)
Helyszín: Sterbinszky Amália Sportcsarnok
Időpont: 2024. május 22., 18 óra
Játékvezetők: Paska Dániel és Vastag Sámuel
Gólszerzők: Szilovics 6, Pénzes 5 (3), Szücsné Sirián 4, Oláh 4, Juhász 3, Fernczy 3, Domokos 2, Lengyel 1, Dombi 1, Boldizsár 1, ill. Klujber 9 (3), Malestein 5, Márton 5, Hársfalvi 5, Kisfaludy 4, Simon 4, Lekics 4, Kovács 2, Kukely 1, Horváth 1, Janurik 1.
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.