A negyeddöntőig probléma nélkül, sima győzelmekkel menetelve jutott el a magyar válogatott az Észak-Macedóniában zajló U20-as női kézilabda-világbajnokságon. A torna utolsó szakaszában már sokkal nehezebb feladatok vártak a három ferencvárosi játékost (Horváth Fanni, Török Fanni, Imre Szofi) felvonultató együttesre, amely azonban így is sikerül vette az akadályokat: a negyeddöntőben hosszabbítást követően Izlandot, az elődöntőben pedig a félidei háromgólos hátrányból felállva Hollandiát múlta felül.
Az aranyéremért a négy között a dánokat legyőző francia válogatottal mérkőztek a lányok. A meccs jól kezdődött, az elején riválisunk több mint hét percig gólképtelen volt, ezt viszont nem igazán használtuk ki, nem léptünk el, sőt, a játékrész felénél ellenfelünk vezetett két góllal (4-6). A játékész hajrájában visszajöttünk döntetlenre, de ismét becsúszott néhány hiba, így minimális hátrányban mehettünk a szünetre (13-14).
A fordulás után beragadt a magyar csapat, és pillanatok alatt négygólos hátrányban találta magát, ezt követően nagy feladat előtt állt a világbajnoki döntőben. Sikerült váltani, elkezdtünk kapaszkodni, és a 47. percben utol is értük a franciákat (21-21), egy szűk negyed órás mérkőzés kezdődött az aranyéremért. A végjátékban egyértelműen többet hibáztunk, mint a franciák, akik így 29-26-ra megnyerték az összecsapást.
Ami azt is jelenti, hogy a klubunk akadémiáján nevelkedő Horváth Fanni, Imre Szofi és Török Fanni junior-világbajnoki ezüstérmesként térhet haza Szkopjéból.
U20-AS NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (Észak-Macedónia)
Döntő
Magyarország – Franciaország 26-29 (13-14)
A negyeddöntőben: Magyarország – Izland 34-31
Az elődöntőben: Magyarország – Hollandia 28-24
Két akadémistánkkal a keretében nyerte meg a bulgáriai U16-os fiú Európa-bajnokságot a magyar csapat.
Az FTC Kézilabda Akadémián nevelkedő tehetségek közül hatan az NB I-ben bizonyíthatnak nyártól.
Hibátlanul menetel az észak-macedóniai vb-n a női juniorválogatott, amely Izlanddal találkozik a nyolc között.
Ifjúsági fiú kéziseink saját korosztályukban dobogóra álltak, az NB I/B-be jutás viszont nem jött össze.
Két játékosunk lesz ott az észak-macedóniai U20-as kézilabda-világbajnokságon.
Ifjúsági fiú kézilabdacsapatunk a PLER-Budapest legyőzésével bronzérmet nyert a kecskeméti négyes döntőn.
U17-es női kézilabdacsapatunk bronzérmet szerzett, míg az U19-esek negyedikek lettek a bajnokságban.
A hétvégén tartják az utánpótlás-bajnokságok négyes döntőit, a lányok Gyálon, a fiúk Kecskeméten játszanak.