2024. május 7.
Mindkét ifjúsági csapatunk ott van a négyes döntőben
A végéhez közelít az utánpótlás kézilabda-bajnokságok alapszakasza, négyből három csapatunk az élen áll.

A felnőttélvonalhoz hasonlóan az ifjúsági és serdülő kézilabda-bajnokságban is már csak néhány mérkőzés van hátra a bajnokságból, így rövidesen eldől, mely csapatok lehetnek ott az évad végi négyes döntőkben.

Az ifjúságiak között kiemelkedően szerepel akadémiánk, hiszen két fordulóval a zárás előtt mindkét együttesünkkel kapcsolatban eldőlt, hogy csoportjában az első két hely valamelyikén végez, azaz biztos final four-résztvevőnek tekinthető. A fiúk behozhatatlan előnyre tettek szert a pillanatnyilag harmadik szegediekkel szemben, az alapszakasz-győzelemért pedig a PLER-Budapesttel futnak versenyt, ebben a csatában egy pont előnyük van.

Hasonló helyzetben vannak a lányok is, akik szintén a második helynél hátrébb már nem végezhetnek a Keleti csoportban, az első hely pedig a szintén eddig mindössze egy vereséget szenvedő debreceniek ellen dőlhet az utolsó fordulóban.

A négyes döntőbe igyekszik serdülő lányegyüttesünk is, amely a nagyokhoz hasonlóan vezet a csoportjában, de szorosan mögött áll a tabellán a DVSC és a Szeged is. Az utolsó fordulóban a hajdúságiak elleni meccs kiemelten fontos lehet, ugyanakkor addig alakulhatnak úgy is az eredmények, hogy nem kell izgulni a négyes döntőért.

A serdülő fiúbajnokságban eldőlt, hogy az idén nélkülünk rendezik a final fourt, pillanatnyilag a negyedik helyen állunk, és a harmadik pozíciónál előrébb már nem léphetünk.

Mindkét korosztály négyes döntőit június második hétvégéjén, 8-án és 9-én rendezik.

UTÁNPÓTLÁS KÉZILABDA-BAJNOKSÁGOK

Ifjúsági fiúk
A Keleti csoport élmezőnye: 1. FTC Kézilabda Akadémia 43 pont, 2. PLER-Budapest 42, 3. OTP Bank-Pick Szeged 36, 4. Békési FKC 29, 5. Mezőkövesdi KC 25, 6. B.Braun Gyöngyös 25

Ifjúsági lányok
A Keleti csoport élmezőnye: 1. FTC Kézilabda Akadémia 46, 2. DVSC 44, 3. Praktiker-Vác 36, 4. Kisvárda 31, 5. Szegedi NKE 28, 6. Váci NKSE 28

Serdülő fiúk
A Keleti csoport élmezőnye: 1. PLER-Budapest 47, 2. OTP Bank-Pick Szeged 41, 3. B.Braun Gyöngyös 35, 4. FTC Kézilabda Akadémia 31, 5. Eger SZSE 30. 6. DEAC 28

Serdülő lányok
A Keleti csoport élmezőnye: 1. FTC Kézilabda Akadémia 44, 2. DVSC 42, 3. Szegedi NKE 41 4. Békéscsabai ENKSE 32, 5. Vasas 27, 6. Praktiker-Vác 25

Cikkajánló

Óriási érdeklődés az akadémiai kiválasztó 1. fordulóján

A lányoknál 106, a fiúknál 82 játékos vett részt a héten a kézilabda-akadémiák budapesti kiválasztóján.

Az idén is lesz központi akadémiai kiválasztó!

Hasonlóan az elmúlt 2 évhez idén is központi kiválasztót tartanak az államilag támogatott kézilabda-akadémiák.

Tíz év után nyert Eb-érmet az ifjúsági fiú válogatott

Négy FTC-játékossal, hosszabbításban harcolta ki az Eb-bronzot az ifjúsági fiú kéziválogatott Podgoricában.

Négy akadémistánk játszhat a kínai ifjúsági vb-n

Balogh Veronika, Bede Fanni, Papp Dorka és Szeibert Anna is ott lesz a csütörtökön kezdődő világbajnokságon.

Iváncsik Tamás csatlakozik az edzői stábhoz

Nyártól a korábbi 117-szeres válogatott kézilabdázó irányítja akadémiánk U18-as fiúcsapatát. Őt kérdeztük.

Már a legjobb nyolc között az Eb-n az ifi válogatott

Csoportmásodikként jutott a középdöntőbe a négy FTC-játékossal felálló ifjúsági kéziválogatott Montenegróban.

Négy Fradi-játékos játszhat a fiú ifi Eb-n

Népes FTC-küldöttség – négy játékos és két stábtag – utazik a podgoricai ifjúsági kézi Európa-bajnokságra.

„Az első pillanatban látszott, mekkora tehetség”

Rangos elismerést kapott trénerünk, Simon Petra nevelőedzője, Grandpierre Judit. Őt kérdeztük irányítónkról.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin