Két fronton is kőkemény menetelésben volt része a mögöttünk hagyott szezonban kézilabda-akadémiánk ifjúsági fiú együttesének. A felnőtt NB II felsőházában a Balatonfüreddel vívott versenyfutást elvesztettük, így nem sikerült kivívni az áhított feljutást, a korosztályos bajnokságban viszont összejött a pozitív végkifejlet, és bronzérmes lett a csapat.
Vezetőedzőnket, Kiss Györgyöt arra kértük, hogy értékelje az évadot:
– Teljesen nem vagyok elégedett, mert nem jutottunk fel a felnőtt NB I/B-be, ami nagyon komoly érvágás nekünk. Mi is tehettünk róla, de a végén pechesek is voltunk. Ettől függetlenül ebben a bajnokságban is megállta a helyét ez a nagyon fiatal csapat, egyénileg nagyon szépen fejlődtek a játékosok. Az ifjúsági ligában a harmadik helyezés nagyon szép teljesítmény, különösen, hogy ezt a döntőben tizenegy serdülőkorú játékossal értük el. A felnőtt NB II miatt van egy kis hiányérzetem, mert így jó pár gyerek távozik a csapatból, jó lett volna egyben tartani ezt a társaságot. Összességében azonban úgy gondolom, hogy a háromból két célunkat elértük.
Az ígéretes együttesből többen a felnőttmezőnyben is bemutatkoztak, és nem is lehetett panasz a teljesítményükre. Akadt olyan ifjúsági korú játékos, aki az Európa-kupa elődöntőbe jutásban is szerepet játszott.
– Nagyon pozitív, hogy ilyen fiatalon megállják a helyüket, és a felnőttcsapat vezetőedzője, Pásztor István bármikor számíthat rájuk. Akár, amikor csak edzésen kell besegíteni egy-egy hiányzó miatt, de ugyanúgy a mérkőzéseken, többször nemzetközi meccseken. Nyilván nem teljes értékű játékosok még ők, de egyáltalán nem kellett szégyenkeznünk senki miatt, aki odakerült a felnőttcsapatba, mert mindenki megállta a helyét.
Az ifjúsági négyes döntő videós összefoglalója:
Két akadémistánkkal a keretében nyerte meg a bulgáriai U16-os fiú Európa-bajnokságot a magyar csapat.
Az FTC Kézilabda Akadémián nevelkedő tehetségek közül hatan az NB I-ben bizonyíthatnak nyártól.
Hibátlan mérleggel menetelt a döntőig, ám ott kikapott a franciáktól a magyar csapat az U20-as kézi vb-n.
Hibátlanul menetel az észak-macedóniai vb-n a női juniorválogatott, amely Izlanddal találkozik a nyolc között.
Két játékosunk lesz ott az észak-macedóniai U20-as kézilabda-világbajnokságon.
Ifjúsági fiú kézilabdacsapatunk a PLER-Budapest legyőzésével bronzérmet nyert a kecskeméti négyes döntőn.
U17-es női kézilabdacsapatunk bronzérmet szerzett, míg az U19-esek negyedikek lettek a bajnokságban.
A hétvégén tartják az utánpótlás-bajnokságok négyes döntőit, a lányok Gyálon, a fiúk Kecskeméten játszanak.