Nemrég beszámoltunk róla, hogy minden magyar utánpótlás-válogatottban szerepel fradista kézilabdás.
A női ifjúsági nemzeti csapatban öt játékosunkra, Imre Szofira, Horváth Fannira, Kármán Lucára, Simon Petrára és Gém Lénára számítottak. A mieink Siófokon a Négy Nemzet Tornán vettek részt, ahol az első mérkőzésünkön Oroszországot 29-21-re sikerült legyőzni, majd a franciák sem okoztak problémát (33-24). Jöhetett az utolsó találkozó Dánia legjobbjai ellen, ahol a félidőben már 18-10-re vezetett a magyar csapat, és végül a kilencgólos Simon Petra vezérletével 36-23-ra győzött, így hibátlan teljesítménnyel megnyerte a nemzetközi tornát.
A serdülő lány válogatott ugyancsak hibátlan teljesítménnyel nyerte meg Lengyelországban az Olimpiai Reménységek Versenyét. A Papp Dorkát és Szabados Virágot a soraiban tudó magyar csapat előbb 28-18-ra verte Csehországot, majd 37-18-ra Szlovákiát, a harmadik fordulóban pedig 33-30-ra a házigazda Lengyelországot. A torna legjobb kapusának a ferencvárosi Szabados Virágot választották meg.
A serdülő fiú válogatott szombat után újra legyőzte a szerbeket felkészülési mérkőzésen, Mészáros Máté öt, Bredák Dominik pedig kettő gólt szerzett. Ónodi-Jánoskúti Máté mintegy 35 percet játszott, és egy gólt dobott a junior válogatottban, amely ugyancsak nyert a horvátok ellen.
Kövess bennünket Instagramon is:
Két akadémistánkkal a keretében nyerte meg a bulgáriai U16-os fiú Európa-bajnokságot a magyar csapat.
Az FTC Kézilabda Akadémián nevelkedő tehetségek közül hatan az NB I-ben bizonyíthatnak nyártól.
Hibátlan mérleggel menetelt a döntőig, ám ott kikapott a franciáktól a magyar csapat az U20-as kézi vb-n.
Hibátlanul menetel az észak-macedóniai vb-n a női juniorválogatott, amely Izlanddal találkozik a nyolc között.
Ifjúsági fiú kéziseink saját korosztályukban dobogóra álltak, az NB I/B-be jutás viszont nem jött össze.
Két játékosunk lesz ott az észak-macedóniai U20-as kézilabda-világbajnokságon.
Ifjúsági fiú kézilabdacsapatunk a PLER-Budapest legyőzésével bronzérmet nyert a kecskeméti négyes döntőn.
U17-es női kézilabdacsapatunk bronzérmet szerzett, míg az U19-esek negyedikek lettek a bajnokságban.