2021. május 12.
Timu: Csökkent a motivációm, nyugodt nyaralásra vágyom
A visszavonulását a héten bejelentő, 155-szörös válogatott Schuch Timuzsin adott interjút a Fradi.hu-nak.

Miért döntöttél a visszavonulás mellett?

Korábban eldöntöttem, hogy ha úgy érzem, hogy csökken a motivációm, és nem tudok száz százalékot adni magamból, akkor befejezem. A karantén időszakban, amikor egy hónapig edzettünk, majd egy hónapot leálltunk, akkor éreztem, hogy már nem tett olyan boldoggá az edzés, mint előtte. Az otthoni edzések messze nem olyan motiválóak, mint amikor együtt dolgozunk a csapattal. Amikor leállították tavaly a bajnokságot, akkor azt gondoltam, hogy nagyon fog hiányozni majd a kézilabda, de feltaláltam magam, jó volt otthon lenni. Persze már a testem is jelzett az utóbbi időben, talán még lenne bennem néhány év, viszont nem szeretném kényszerből csinálni, csak ameddig boldoggá tesz.

Mennyire szeretnél a sportágon belül maradni, vannak edzői ambícióid?

Igen, szeretném edzőként kipróbálni magam. Voltak jó edzőim, akiktől nagyon sokat tanultam, és szerintem tudnám is kamatoztatni azt a tudást. Nem gyerekcsapatot edzenék, az biztos, mert szerintem a legtöbb szakmai tudás oda kell, rájuk kell a legjobban odafigyelni, hogy milyen képzést kapnak. A C licencem már megvan, szeretném minél előbb elvégezni a B-t is. Utóbb biztos lenne hiányérzetem, ha nem próbálnám ki magam edzőként, de ha úgy fogom érezni, hogy nem vagyok jó benne, akkor nem fogom erőltetni.

Nem tartasz attól, hogy üresnek fogod találni az életed, ha majd elindul júliusban az alapozó időszak?

Ebben a pillanatban azt mondom, hogy nem félek ettől, de lehet, hogy júliusban teljesen más lesz a véleményem. A közösség nagyon fog hiányozni, hogy együtt edzünk, és utána maradunk beszélgetni az öltözőben. Biztos, hogy szeretnék majd más sportokat is kipróbálni, nem szabad leállnom, mert szétesik a testem. Van olyan ismerősöm, aki a visszavonulása után bokszolni kezdett, az például egy jó kardió lenne nekem is, de valami csapatsportot is néznem kellene. Az biztos, hogy nagyon várom már a nyarat, mert az elmúlt két évtizedben nem igazán volt olyan nyaram, amikor nem kellett számolgatnom, hogy mikor kezdődik a felkészülés. Volt olyan év, amikor csupán egy szabad hetem volt. Vágyom arra, hogy elmenjek nyugodtan nyaralni a kisfiammal, a párommal.

Melyik volt pályafutásod legemlékezetesebb mérkőzése a válogatottban, Veszprémben és a Ferencvárosban?

A válogatottban rengeteg emlékezetes mérkőzésem volt, például amikor itthon Szlovénia ellen úgy fordítottunk a vb-selejtezőn, hogy összesítésben nyolc góllal vezettek, és idegenben lőtt több góllal jutottunk ki a világbajnokságra, ahol végül hetedikek lettünk, így kvalifikáltuk magunkat az olimpiára. Ott az Izland elleni, kétszeri hosszabbításos mérkőzés is hatalmas élmény volt.

Veszprémben is fantasztikus mérkőzéseket játszottam, de őszintén szólva, amit sosem fogok elfelejteni, az a Kielce elleni BL-döntő, amikor kilenc gólról kaptunk ki. A mai napig nem szeretek arról a mérkőzésről beszélni, szerintem még mindig nem dolgoztam fel.

A Fradiban pedig a Tatabánya elleni csatákra emlékszem vissza a legszívesebben. Az elmúlt másfél évben háromszor tudtunk legyőzni egy jóval erősebb játékoskerettel rendelkező csapatot, ez mindenképp dicséretes teljesítmény volt.

Jön a hazai rendezésű Európa-bajnokság, szerinted ki férhet be az Eb-keretbe a jelenlegi ferencvárosi csapatból?

Vannak nagyon jó játékosaink, akik jelenleg is a bővebb keret tagjai. Bujdosó Bendi szorgalma példaértékű, Kovacsics Petya megszakíthatatlan, és szinte minden poszton tud játszani, emellett kettest is védekezik, rendkívül sokoldalú játékos, míg Nagy Bence kiválóan lát a pályán. Én úgy gondolom, hogy a bő keretben mind a hárman ott kell, hogy legyenek, az edzőtáborban pedig majd eldől, hogy ki milyen teljesítményt nyújt.

Kinek jósolod a legnagyobb jövőt a Ferencvárosból?

Nem udvariasságból mondom, de valóban nagyon sok a tehetség a Fradiban. Ha ugyanilyen szorgalommal dolgoznak tovább, akkor meggyőződésem, hogy a már most a felnőtt csapatban rendre lehetőséget kapó Prainer Viktor, Imre Bence, Ónodi-Jánoskúti Máté és Karai Miki is a felnőtt válogatottságig viheti. Nagy jövő állhat mindannyiuk előtt.

Mi a véleményed, mi kell ahhoz, hogy a Ferencváros odaérjen a nemzetközi kupaszereplést jelentő helyre?

Az, hogy amikor nagy tét van, akkor is tudják azt a játékot játszani, amit nyomás nélkül egy Veszprém vagy egy Tatabánya ellen tudnak. Ilyenkor mindig fantasztikusan játszottunk, aztán ha jött egy ki-ki meccs, akkor már egyből mindenkin éreztem a feszültséget. De ez így van rendjén, ugyanis, ha megnézzük az átlagéletkorunkat, akkor egy rendkívül fiatal csapatunk van, és a legnagyobb világsztárok is átestek ugyanezen az időszakon. Minden játékosnak el kell követnie ezeket a hibákat, de minden egyes meccsből tanulni kell. Biztos vagyok benne, hogy sokat fog fejlődni a csapat, és egyre rutinosabbak lesznek ezek a fiatal, tehetséges játékosok. Az idő nekik dolgozik.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Lékai példásan sportszerűen cselekedett Szerbia ellen

Irányítónk bemondására adták meg a szerbek egyik gólját szerdán a döntetlenre végződött férfi kézimeccsen.

Döntetlen az első vb-felkészülési mérkőzésen

A vb-re készülő férfi kézilabda-válogatott 31-31-es döntetlent játszott Szerbia ellen.

Már Ancsin Gábor is a válogatottal készül a vb-re

Átlövőnk bízik benne, hogy benne van egy, a tavalyi Eb-5. helynél is szebb eredmény a férfi kéziválogatottban.

Elkezdték a téli alapozást férfi kéziseink

Holtversenyben az NB I harmadik helyén telelő férfi kézilabdacsapatunkra két felkészülési meccs vár januárban.

Ónodi-Jánoskúti Máté lánykérés után ment a válogatottba

Jobbátlövőnknek emlékezetesre sikerült az év vége, most pedig a férfi kéziválogatottal készül a vb-re.

Elkezdte a közvetlen vb-felkészülést a férfiválogatott

Három ferencvárosi játékos szerepel a férfi kézilabda-válogatott (egyelőre) 20 fős világbajnoki keretében.

Vácon rajtolunk a Magyar Kupában

Női kézilabdázóink idegenben harcolhatják ki a négyes döntőbe jutást a Magyar Kupában.

Megvan, mikor kezdünk a Magyar Kupában!

Férfi kéziseink február 5-én, szerdán látogatnak a Szigetszentmiklós otthonába, a tét a 8 közé jutás lesz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin