Kedd este másodszor kóstolhatott bele férfi kézilabdacsapatunk abba, milyen az Európa-liga-csoportkör mezőnyéhez tartozni: az izlandi Valur elleni múlt heti, idegenbeli, négygólos vereséggel végződött összecsapás után újabb északi fogás, a svéd Ystads várt ránk, ezúttal Budapesten. Nagy várakozás előzte meg a találkozót, tekintve, hogy korábban még soha nem szerepeltünk hazai környezetben nemzetközi sorozat főtábláján. Belegondolva pedig, hogy a 2016/17-es évadban még az NB I/B-ben, azaz a másodosztályban küzdöttek a fiúk, tényleg igen komoly fejlődésen mentünk keresztül az elmúlt években.
Az aktuális svéd bajnok természetesen méltó rivális volt ehhez az ünnepi alkalomhoz, Pásztor István vezetőedző a mérkőzés előtt elmondta, óriási küzdelem, rendkívül kiélezett csata várható.
A két együttest lényegében Bajnokok Ligája-hangulat fogadta a mieink nemzetközi mérkőzéseihez hazai pályául szolgáló Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, megtelt a létesítmény a nagy napra. Az aréna első ferencvárosi gólját nem egészen fél percet követően Nagy Bence durrantotta a kapuba, ezek után még egy fokozattal feljebb kapcsolt a már addig is fantasztikus szurkolótáborunk.
Az Ystads sokkal jobb csapat annál, mint hogy az NB I-ben gyakran látható remek startunkkal már az elején meg lehessen törni, tíz perc után 9-7-es előnynél mégis volt okunk a bizakodásra. A 16. percben átvette ugyan a vezetést az Ystads (11-12), de megtorpanásról szó sem volt, a félidő utolsó tíz percére fordulva ismét mi álltunk eggyel jobban (15-14). A szünetig hátralévő időt ugyanabban az extra tempóban játszották végig a csapatok, és a hajrában az emberhátrány dacára megtartottuk az egygólos előnyt, ezzel a feladat első felét elvégeztük (19-18).
A másodikra még az első félideinél is harcosabb, élesebb Ferencváros futott ki a pályára, aminek meg is lett az eredménye, a 40. percre kialakult az addigi legnagyobb, háromgólos előnyünk (27-24). A következő etapban amellett, hogy továbbra is hatalmasat küzdöttünk és időnként kifejezetten tetszetős megoldásokat választottunk a befejezésekhez, a kapuban Győri Kristóf is nagyon elkapta a fonalat, rengeteget hozzátett a védéseivel (34-30).
Feljöttek ugyan kettőre a svédek, de ebben a hangulatban, ezzel a játékkal joggal érezhettük, hogy ez nem csúszhat ki a kezünkből. A hajrában hét a hat elleni játékból lőttük a gólokat, tartottuk a különbséget, szűk egy perccel a vége előtt Bujdosó Bendegúz góljánál pedig tényleg talpra ugrott az aréna. Több gól nem is született, csapatunk 37-34-es győzelmet aratott.
A történelmi siker után az Európa-ligában háromhetes szünet vár ránk, november 22-én majd a francia PAUC Handball otthonába látogatunk. Az NB I-ben viszont gyorsan érkezik a következő erőpróba, szombaton az újonc Budai Farkasok együttesét látjuk vendégül.
FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
B-csoport, 2. forduló
Ferencvárosi TC – Ystads IF HF 37-34 (19-18)
Helyszín: Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Időpont: 2022. november 1., 18:45
Játékvezetők: Dimitar Mitrevski, Blagojche Todorovski (észak-macedónok)
Gólszerzők: Debreczeni 8, Bognár 5, Bujdosó 5, Kovacsics 5, Nagy B. 5, Balogh Zs. 3, Füzi 3, Lékai 1, Mikita 1, Ónodi-Jánoskúti 1 ill. Andersson 7, Mansson 6, J. Svensson 5, Lindskog Andersson 3, Karlsson 3, C. Svensson 3, Nygren 2, Dahlin 1, Helmersson 1, Honoré 1, Palmar 1, Stankiewicz 1
Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.
Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.
Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.
Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.
Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.
A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.
Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.