2024. november 27.
Remek hajrával győztünk újra
Férfi kéziseink küzdős mérkőzésen múlták felül a Gyöngyöst, és újra felléptek a harmadik helyre.

Egyértelműen az újabb két pont reményében lépett pályára az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata a szerda esti, Gyöngyös elleni bajnoki mérkőzésen. Az első fordulóban elhalasztott összecsapáson hasonlóan nagy tempójú csatára számíthattunk, mint az elmúlt hetekben szinte mindig. Szerencsére változatlanul mindenkire számíthatott a csapatösszeállításkor Pásztor István, ezúttal Tóth Ádám maradt ki a tizenhatos keretből.

A rajtnál kicsit „beragadtunk”, a védekezés most nem volt a megfelelő keménységi szinten, ezt az is igazolta, hogy Pásztor István már a hetedik percben időt kért (6-7). Alapvetően ezt követően sem játszottunk jól, továbbra is kaptunk könnyű gólokat, ezért nem sikerült ellépni a vendégektől. A játékrész hajrájára javult a védekezésünk, illetve Győri Kristóftól is megérkeztek a védések, vezettünk kettővel, de a gyöngyösiek időn túli hetese után mégis iksz volt a szünetben (20-20).

A fordulás után az első két találatot riválisunk szerezte, így ismét szaladnunk kellett az eredmény után. Nagyon úgy tűnt ebben a periódusban, hogy semmi sem sikerül, rontottunk üres kapura, hibáztunk hétmétereseket, s ez összességében azt jelentette, hogy megint óriási harcra volt szükség a sikerhez – az utolsó negyedórát mínusz kettőről kezdtük (25-27).

A nyitott védekezés ismét kirángatta a mieink szekerét a gödörből, lelassítottuk a gyöngyösi támadásokat, sőt, labdákat is szereztünk, és az 50. percben Ónodi-Jánoskúti Máté gólja után újra átvettük a vezetést. Szűk húsz percen át nem sikerült átfordítani az állást, vagyis lélektanilag is rengeteget jelentett, hogy a véghajrá előtt ez mégis összejött. Változott ettől a meccs képe, nem sokkal később Csörgő Kristóf villanása után már három volt közte (32-29). Győri védései a hajrában is sokat segítettek, így az utolsó percekben már izgulni sem kellett, még azt is elbírtuk, hogy öt hétméterest kihagytunk, 38-32-es győzelem lett a vége.

Férfi kéziseinkre a hétközi győzelem után vasárnap újabb bajnoki vár, ráadásul a címvédő Veszprém érkezik az Elek Gyula Arénába. A találkozóra elérhetők a belépők a meccsjegy.fradi.hu-n, valamint személyesen a kezdést megelőző két órában a Kismartoni úti pénztárban. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a vendégszektorba szóló összes jegy elkelt a veszprémi klubon keresztül, a hazai szektorokba pedig kizárólag szurkolói kártyával lehet belépőt váltani.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
1. forduló

FTC-Green Collect – HE-DO B Braun Gyöngyös 38-32 (20-20)
Elek Gyula Aréna, 300 néző, vezette: Felhő, Öcsi.
Gólszerzők: 
Ónodi-Jánoskúti 5, Bujdosó 5 (1), Füzi 4, Juhász 4, Ancsin 3, Kovacsics 3, Csörgő 3, Lékai 3, Nagy Bence 3 (1), Győri 2, Karai 2, Prainer 1, ill. Markez 8 (4), Potisk 7, Jóga 5, Gráf 4, Schäffer 3, Ubornyák 2, Lakosy 1, Nagy Ádám 1, Usik 1.

Cikkajánló

Elkezdték a téli alapozást férfi kéziseink

Holtversenyben az NB I harmadik helyén telelő férfi kézilabdacsapatunkra két felkészülési meccs vár januárban.

Ónodi-Jánoskúti Máté lánykérés után ment a válogatottba

Jobbátlövőnknek emlékezetesre sikerült az év vége, most pedig a férfi kéziválogatottal készül a vb-re.

Elkezdte a közvetlen vb-felkészülést a férfiválogatott

Három ferencvárosi játékos szerepel a férfi kézilabda-válogatott (egyelőre) 20 fős világbajnoki keretében.

Vácon rajtolunk a Magyar Kupában

Női kézilabdázóink idegenben harcolhatják ki a négyes döntőbe jutást a Magyar Kupában.

Megvan, mikor kezdünk a Magyar Kupában!

Férfi kéziseink február 5-én, szerdán látogatnak a Szigetszentmiklós otthonába, a tét a 8 közé jutás lesz.

Debreczeni Dávidék jövő ilyenkor már négyen lesznek

Férfi kézilabdacsapatunk csapatkapitánya bepillantást enged, hogy miként telik náluk az ünnepi időszak.

Balszerencsés tavasz és az eddigi legjobb ősz

Férfi kéziseink trénere értékelte 2024-et, amelynek a második fele jó alapja lehet egy történelmi sikernek.

Lékai Máté a családjával töltődik fel karácsonykor

Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin