Jó formában lévő, a bajnokságot remekül kezdő gyöngyösi együttes érkezett péntek este az Elek Gyula Arénába a K&H férfi kézilabdaliga negyedik fordulójában. Csapatunk ezzel a találkozóval roppant sűrű menetelésbe kezdett - szűk két héten belül négy mérkőzés vár(t) rá -, ezért kiemelten fontos volt, hogy két pontot és persze újabb sikerélményt szerezzen a Heves megyeiek ellen.
A kezdés – amely előtt nem sokkal feltűnt a lelátón korábbi játékosunk, Schuch Timuzsin is – a Dabas elleni összecsapáshoz hasonlóan nem kezdődött a legjobban, nyolc percnyi játék után 5-3-ra vezettek a vendégek, ám Kovacsics Péter vezérletével gyorsan magunkra találtunk, és nem sokkal később már 8-6-os Fradi-előnyt mutatott az eredményjelző, negyedórát követően pedig a gyöngyösi edző, Bíró Balázs kért időt 10-7-nél .
De ettől sem torpantunk meg: a 21. percben már a „Játszik a Fradi”-rigmust lehetett hallanni a lelátóról, ebben a periódusban Nagy Bence parádézott. Az első félidő hátralévő részét is teljes gázzal nyomták végig a srácok, Pásztor István egy perccel a vége előtt 21-13-nál használta ki első félidei időkérési lehetőségét, amely szintén gólt eredményezett, majd Győri Kristóf utolsó pillanatos hetesvédésével kilenc gólos fórral mehettünk pihenni (22-13).
A folytatás után beállónkat, Füzi Dánielt azonnali pirossal kiállították, ám ez sem jelentette azt, hogy azonnal olvadni kezd az előny, ezekben a percekben Bujdosó Bendegúz villanásaival tartottuk a különbséget az egyébként meglehetősen magas hőfokú mérkőzésen. Volt közte tíz is, de elég kapkodóvá vált a játék mindkét oldalon, ezért vezetőedzőnk a 45. percben, 30-21-nél ismét időt kért.
Utána láthatóan nyugodtabban játszottak a mieink, de ez nem azt jelentette, hogy visszavettek volna a tempóból: ezt mutatta az is, amikor bő tíz perccel a vége előtt Csörgő Kristóf elképesztő sebességgel robogott végig a pályán a gyöngyösi védők között, majd pazar gólt szerzett (32-22). A hajrában - miközben Győri sorra mutatta be a nagyobbnál nagyobb bravúrokat - már igazán felszabadult játékot mutattak a fiúk, erről árulkodott a felnőtt válogatottba is meghívott Ónodi-Jánoskúti Máté gyönyörű cundergólja is. A végére tizenhárom gólosra duzzadt a különbség, 41-28-ra győztünk a rangadón, nem csoda, hogy a közönség vastapssal köszönte meg a produkciót.
A fölényes siker után nem lesz sok idő a pihenésre, hétfő reggel már utazik a csapat a román fővárosba, ahol kedd este a Steaua Bucuresti ellen lép pályára az Európa-liga második selejtezőkörének első felvonásában.
K&H kézilabda liga
4. forduló
Ferencváros – HE-DO B Braun Gyöngyös 41-28 (22-13)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2022. szeptember 23., péntek, 18 óra
Játékvezetők: Altmár Kristóf, Horváth Márton
Ferencváros: Borbély, Győri (kapusok), Bognár, Füzi 1, Nagy B. 7, Ónodi-Jánoskúti 4, Imre, Balogh Zs., Pordán 3, Debreczeni 2, Prainer 4, Lékai 3, Csörgő 2, Mikita 2, Bujdosó 7, Kovacsics 6. Vezetőedző: Pásztor István
Gyöngyös: Bartucz, Tomic (kapusok), Nkousa 2, Halász 3, Jaros, Varsandán 1, Bura 8, Hegedűs 3, Lakosy, 2, Schmid 2, Gerdán, Schäffer 1, Gráf 2, Jóga 1, Menyhárt 3. Vezetőedző: Bíró Balázs
Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.
Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.
Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.
Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.
Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.
A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.
Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.