2024. március 17.
Ott vagyunk az olimpián!
Óriási csata végén óriási győzelmet aratott a válogatott a portugálok ellen Imre Bencével és Lékai Mátéval.

Vasárnapra leegyszerűsödött a tatabányai olimpiai selejtezőtorna elején még sokismeretlenes egyenlet: a férfi kézilabda-válogatottnak le kellett győznie a záró fordulóban Portugáliát, hogy tizenkét év után ismét ott legyen az ötkarikás játékokon. A csapat mögött a szombati összecsapáshoz hasonlóan felsorakozott közel hatezer magyar szurkoló – vagyis minden adott volt ahhoz, hogy a fiúk kivívják az olimpia részvételt az egyébként kiváló erőkből álló dél-európai riválissal szemben.

Fontos volt, hogy a norvégok elleni találkozóval szemben ezúttal összejöjjön a jó kezdés. Legkésőbb tíz perc után elkönyvelhettük, hogy az első kívánságunk teljesült, szinte hibátlan támadójátékunknak köszönhetően tíz perc után 7-4-re vezettünk – mindössze akkor szisszentünk fel, amikor egy portugál szabálytalanság után Lékai Máté lebicegett a pályáról, de szerencsére két támadással később ismét ő vezényelte a támadásainkat.

A játékrész felénél két elrontott akció miatt kis híján utolértek bennünket a portugálok, de kicsit megnyugodhattunk, amikor Lékai tűpontos üres kapus gólja után újra három volt közte (11-8); közben Imre Bence is biztos kézzel lőtt, szélről és hétméteresből sem hibázott. Támadhattunk a plusz ötért is, végül nem jött össze, sőt, 15-12-nél megtorpantunk és 1-1-et követően egyenlítettek újra a portugálok. A levégén megtörtük a gólcsendet, ami kellett ahhoz, hogy legalább hátrányba ne kerüljünk a szünet előtt (16-16).

A fordulást követő percekben a legpesszimistább forgatókönyv igazolódott be, nagyon rosszul jöttünk ki Sipos Adrián kétperces kiállításából, Bánhidi Bencét és Ancsin Gábort is le kellett támogatni a pályáról, s közben háromgólos hátrányba kerültünk (18-21). Nagyon kellett az újabb fordulat a mérkőzésbe, és meg is érkezett: elkezdtük a felzárkózást, a 46. perc végén egyenlítettünk (26-26). Fazekas Gergő góljával új, szűk negyedórás mérkőzés kezdődött – egy olyan, amelyet legalább egy góllal meg kellett nyernünk.

Őrült hajrá várt ránk, amelynek kezdetén védekezésünk talán legfontosabb játékosát, Sipos Adriánt azonnali piros lap miatt elvesztettük. Ezzel sajnos nem sokkal később együtt járt az is, hogy ismét kétgólos hátrányba kerültünk, szerencsére gyorsan jött két villanás Imrétől, így az 53. percben újra ikszre álltunk (24-24). Az egész csapat óriásit küzdött, de szélsőnk megint klasszis teljesítményt nyújtott, óriási magabiztossággal értékesítette a helyzeteit, a nyolcadik gólja az 56. perc végén kétgólos vezetést ért. Innen már senki nem vehette ezt el a mieinktől, fergeteges hangulatban 30-27-re biztosították be a párizsi repülőjegyet érő sikert!

A meccs emberének pedig játékosunkat, a 9 gólig jutó Imre Bencét választották, akire láthatóan nagyon büszkék voltak a szülei a sportcsarnokban.

FÉRFI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA (március 14-17., Tatabánya)
3. forduló

Magyarország – Portugália 30-27 (16-16)
Helyszín: 
Tatabányai Multifunkciós Csarnok
Időpont: 2024. március 17., 21 óra
Játékvezetők: Robert Schulze, Tobias Tönnies (németek)
Gólszerzők: Imre 9, Bánhidi 4, Szita 4, Ilic 3, Ancsin 2, Fazekas 2, Lékai 2, Rosta 2, Bodó 1, Bóka 1, ill. Portela 6, M. Costa 5, Frade 5, Areira Rodrigues 3, Fernandes 3, Calvalcanti 1, F. Costa 1, Duarte 1, Martins 1, Silva 1

A másik mérkőzésen: Tunézia – Norvégia 24-41

A selejtezőtorna végeredménye: 1. Norvégia 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Portugália 2, 4. Tunézia 0

 

Cikkajánló

Döntetlen az első vb-felkészülési mérkőzésen

A vb-re készülő férfi kézilabda-válogatott 31-31-es döntetlent játszott Szerbia ellen.

Már Ancsin Gábor is a válogatottal készül a vb-re

Átlövőnk bízik benne, hogy benne van egy, a tavalyi Eb-5. helynél is szebb eredmény a férfi kéziválogatottban.

Elkezdték a téli alapozást férfi kéziseink

Holtversenyben az NB I harmadik helyén telelő férfi kézilabdacsapatunkra két felkészülési meccs vár januárban.

Ónodi-Jánoskúti Máté lánykérés után ment a válogatottba

Jobbátlövőnknek emlékezetesre sikerült az év vége, most pedig a férfi kéziválogatottal készül a vb-re.

Elkezdte a közvetlen vb-felkészülést a férfiválogatott

Három ferencvárosi játékos szerepel a férfi kézilabda-válogatott (egyelőre) 20 fős világbajnoki keretében.

Vácon rajtolunk a Magyar Kupában

Női kézilabdázóink idegenben harcolhatják ki a négyes döntőbe jutást a Magyar Kupában.

Megvan, mikor kezdünk a Magyar Kupában!

Férfi kéziseink február 5-én, szerdán látogatnak a Szigetszentmiklós otthonába, a tét a 8 közé jutás lesz.

Debreczeni Dávidék jövő ilyenkor már négyen lesznek

Férfi kézilabdacsapatunk csapatkapitánya bepillantást enged, hogy miként telik náluk az ünnepi időszak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin