2022. december 3.
Óriási csatában ikszeltünk Budakalászon
Hatalmas küzdelemben 25-25-ös döntetlent játszottunk a Budakalász otthonában a K&H Liga 11. fordulójában.

A keddi, Benidorm elleni Európa-liga-meccs után szombat délután közvetlen bajnoki riválisaink egyikével, a Budakalásszal találkozott férfi kézilabdacsapatunk idegenben. A Pest megyei gárda sorozatos győzelmeinek köszönhetően az elmúlt hetekben tapadt a középmezőny tetejéhez, együttesünktől is mindössze egy pont választotta el a 11. forduló előtt, vagyis nem várt könnyű hatvan perc a mieinkre.

Fontos tényezőnek érezhettük, hogy a védekezésünk javuljon, hiszen ezzel akadt a legtöbb problémánk az elmúlt időszakban, és a héten erről beszélt ezúttal a keretből kimaradó csapatkapitányunk, Pordán Bálint is.

A találkozó elején úgy tűnt, nem most jön a jelentős előrelépés, legalábbis az első két gól a hazaiaké volt, és még két perc se telt el, de ezt követően a mieink is gyorsan felvették a ritmust. Egyenlítettünk, majd először a hetedik percben, Lékai Máté találata után volt nálunk az előny (4-5), folytatásban pedig jó negyed órán át egy-két góllal vezettünk, szorosan alakult a meccs - azt kaptuk a mérkőzéstől, amit vártunk.

A meccs ezen szakaszában a legjobbunk Borbély Ádám volt, aki fontos védésekkel, nem egyszer ziccer hárításával járult hozzá a csapat teljesítményéhez. Óriási volt a küzdelem a pályán, és az első félidő hajrájában sem változott jelentősen a két fél közötti különbség (egyszer vezettünk hárommal), így a szünetre is kétgólos előnnyel mehettünk.

A fordulás után sajnos gyorsan egyenlített a Budakalász, majd a következő percekben végig iksz körül mozgott az állás, de a vezetést nem engedtük ki a kezünkből. A második félidő közepén 20-20-nál bő hét percre „befagyott” az eredmény – közben a mérkőzésen összesen tizenkilenc védést bemutató Borbély két büntetőt is megfogott –, és nagyon fontos volt, hogy Pásztor István időkérése után Prainer Viktor góljával mi mozdultunk el innen először, és előnnyel fordulhattunk a hajrára (20-21).

Sokszor támadott érte, de a vezetést nem tudta átvenni a Budakalász, és újfent kulcsmozzanatnak tűnt, amikor az 54. percben egálnál Ónodi-Jánoskúti Máté labdát szerzett, majd az üres kapuba pattintott. Nem sokkal később azonban mégis átvette a vezetést riválisunk; őrült végjáték kezdődött, amelyben végül örülhettünk az egy pontnak is, mert az utolsó másodpercekben nekünk kellett védekeznünk (25-25).

A budakalászi döntetlen után ismét nem pihenhetnek sokat a srácok, kedden 18:45-től pedig újabb hazai Európa-liga-meccs vár rájuk, akkor az izlandi Valur lesz az ellenfél. A találkozóra elindult az online jegyértékesítés, mindenkit arra biztatunk, hogy – bár a helyszínen is lehet majd belépőt vásárolni – éljen ezzel a lehetőséggel!

FÉRFI KÉZILABDA NB I
11. forduló

CYEB-Budakalász – Ferencvárosi TC 25-25 (12-14)
Helyszín:
Budakalászi Sportcsarnok
Időpont: december 3., 17:00
Játékvezetők: Nagy Ferenc, Turóczy József
Gólszerzők: Juric-Grgic 5, Mikhalin 5, Sinkovits 5, Koncz 2, Tyiskov 2, Papp 2, Kiss B. 1, Kovács D. 1, Maracskó 1, Varjú 1, ill. Nagy B. 5, Debreczeni 4, Ónodi-Jánoskúti 4, Balogh 3, Imre 2, Prainer 2, Bujdosó 1, Füzi 1, Kovacsics 1, Lékai 1, Mikita 1

Pásztor István: – Azt kaptuk, amit vártunk, fordulók óta nagyon jó formában van a Budakalász, ez győzelmekben látszott és sajnos a mostani pontszerzésükben is. A problémánk és egyben örömünk, hogy az Európa-liga csoportkörében játszunk, sajnos most kezd kijönni, hogy nehéz egy héten két meccsre felkészülni nem is annyira fizikálisan, hanem főleg fejben, a pihenés és a munka aránya is teljesen felborul, ehhez még szoknunk kell. Megyünk tovább, piszok nehéz mérkőzésünk lesz kedden a Valur ellen, vár még ránk két bajnoki és megyünk majd Flensburgba is – szép teljesítmény két hét alatt… Az eredményesség záloga, hogy hozzászokjunk ehhez a kettős terheléshez.

Borbély Ádám: – Megérdemelte az egy pontot a Budakalász, mert a két csapat közül a tudásához mérten ma jobban játszott. Nem kezdtük rossz tempóban a mérkőzést, támadásban szép dolgokat csináltunk, de utána kicsit megálltunk, és szinte végig döcögött a szekér. Jól lassította az iramot az ellenfél, szerintem még nem volt ilyen kevés gólos mérkőzésünk, és tényleg ez igazi katlan a kalásziaknak, mert nagyon sok csapat elvérzik itt.

 

Cikkajánló

Kikaptunk Győrben, még nincs meg a bronzérem

Férfi kéziseink végletekig kiélezett meccsen kaptak ki az ETO vendégeként.

Nagy Bence: „Hosszú projektnek érhetünk a végére!”

Férfi kéziseink átlövője szerint csapatunk motiváltan, de tiszta fejjel készül a Győr elleni rangadóra.

„Falu-feeling a két kaukázis között? Igazi Falu Pityu”

Kézilabdázó testvérpárosunk, Győri Mátyás és Kristóf élménydús gyerekkor után már a Fradival alkotna – VIDEÓ

Győrben jön az első „meccslabda”

Férfi kéziseink pénteken egyik legnagyobb riválisuk otthonában biztosíthatják be a dobogós helyezést.

Újabb magyar válogatott játékos a Ferencvárosban!

Férfi kézilabdacsapatunk a Csurgóról érkező Tóth Péterrel erősít jobbátlövő poszton.

Ónodi-Jánoskúti Máté a francia élvonalban folytatja

Saját nevelésű kézilabdázónk történelmi siker után igazolhat a világ második legerősebb bajnokságába.

A szezon végén távozik Jakub Mikita

Férfi kézilabdacsapatunk átlövője hat szezon után hagyja el nyáron az FTC-t, és a PLER-Budapestben folytatja.

Már az utolsó előtti lépcsőfokon vagyunk!

Férfi kézilabdacsapatunk Csurgó elleni sikere után Pásztor István és Kovacsics Péter értékelt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin