A Ferencváros az újonc Kecskemét otthonában kezdte az idényt, és végig vezetve, magabiztos, 31-24-es győzelmet aratott. A szombati ellenfél már jóval több tétmérkőzésen van túl, hiszen egyrészt megnyerték a SEHA-ligát, másrészt a bajnokságban is játszott már két összecsapást: hazai pályán 39-24-re legyőzte a Komlót, majd 34-21-re a Csurgót is. Nem utolsó sorban csütörtökön rendkívüli izgalnak közepette megverte a világ egyik legjobb csapatát, a PSG-t is a BL-ben.
A mieink mindenféle nyomás nélkül, felszabadultan játszhatnak a kissé átalakított, megfiatalított veszprémiek ellen, akik toronymagas esélyesei a mérkőzésnek, de mivel mind a két csapat látványos kézilabdát játszik, így egy rendkívül magas színvonalú találkozóra van kilátás.
A Ferencvárosnál vannak, akik kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódnak, a múlt héten betegséggel küzdött Ónodi-Jánoskúti Máté és Imre Bence is, de ifjúsági válogatott balkezes tehetségeink pályára tudnak lépni a Veszprém ellen, jelen állás szerint csak Bohács Sándor nem tudja vállalni a játékot, a többiek vélhetően hadra foghatóak lesznek.
A bajnokit szombaton, 18 órától az M4 Sport+ is közvetíti, ám aki jegyet vesz a mérkőzésre, vagy az utána következő, Pick Szeged elleni hazai találkozóra, az szakosztályunk akciója folytán ingyen megtekintheti a Budakalász elleni összecsapásunkat. Részletek ide kattintva.
Férfi kézilabda NB I, 2. forduló:
Ferencváros-Telekom Veszprém
Elek Gyula Aréna, szombat, 18.00
Jegyárak: 2.000 Ft – álló, 3.000 Ft – ülő
Online jegyvásárlás ide kattintva!
Kövess bennünket Instagramon is:
Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.
Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.
Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.
Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.
Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.
A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.
Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.