Nehéz idegenbeli meccset követett nehéz idegenbeli meccs férfi kézilabdacsapatunknak az NB I-ben, amely Gyöngyös után ezen a szombaton Komlóra látogatott. Bár három meccs után pont nélkül állt riválisunk nagyon komolyan kellett venni az összecsapást, mert az elmúlt években többször is vereséget szenvedtünk az otthonában, tavasszal pedig végig kiélezett csatában nyertünk hárommal.
A hazaiak nagy lendülettel kezdtek az ismét telt házas, pazar hangulatú csarnokban, az első nyolc perc az övék volt, két góllal vezettek (5-3). Ezt követően pontosabbá váltak a mieink, s remek, 5-1-es szakasszak megfordítottuk az állást (6-8).
Volt esélyünk ellépni három góllal is, ám azzal nem éltünk, a Komló pedig kihasználta az esélyt, és a 23. percben kiegyenlített. A félidőre akár hátrányba is kerülhettünk volna, de a játékrész utolsó percében Győri Kristóf nagyon fontos hetest védett, így 13-13-mal mehettünk pihenni.
A szünet utáni percekben a hazaiak irányítottak, de Ónodi-Jánoskúti Máté üres kapus találata után 19-18-nál ismét vezettünk. Úgy tűnt, ez lendületet is adott, hiszen a 44. percben már háromgólos Ferencváros-vezetésnél kért időt ellenfelünk (20-23).
Tíz perccel a vége előtt már a plusz ötért támadhattunk, és Pásztor István időkérését követően egy látványos Bujdosó Bendegúz–Kovacsics Péter kínai összjáték után meg is lett a minden korábbinál nagyobb fór (23-28).
A hajrában már nem adtuk több esélyt a Komlónak a felzárkózásra, így a kiváló második félidővel megérdemelt, 30-26-os győzelmet arattunk.
A válogatott szünet után legközelebb október 4-én a Telekom Veszprém vendégeként lépünk pályára.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
4. forduló
Carbonex-Komló – FTC-Green Collect 26-30 (13-13)
Helyszín: Városi Sportközpont, Komló
Időpont: 2023. szeptember 23., 18 óra
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Gólszerzők: Bogdanic 5, Rotim 5, Váczi 5, Jerkovic 3, Menyhárt 3, Urbán 3, Szöllősi 1, Veselinovic 1, ill. Nagy B. 8, Bujdosó 7, Kovacsics 4, Ónodi-Jánoskúti 4, Debreczeni 2, Füzi 2, Bognár 1, Imre 1, Prainer 1
Pásztor István: – A második félidőben olyan nyitott védekezést alkalmaztunk, amilyet már régen nem, de muszáj volt, mert hihetetlenül szívós ellenféllel találkoztunk. A 37 megállító fault ellenére rendkívül megnehezítette a dolgunkat a Komló, nem volt egyszerű a lendületes egy-egyek ellen védekezni. Jól felkészített ellenfelet győztünk ma le, úgy gondolom, sok mindenkinek nehéz lesz még itt.
__________________________________________________________
Újdonságok a hazai meccseinkkel kapcsolatban
Kézilabdacsapataink hazai mérkőzésein nyáron jelentős újdonságokat vezettünk be. A jegyvásárlás a meccsjegy.fradi.hu-n lehetséges, a csarnokba lépéshez pedig szurkolói kártya és arcképes személyazonosító igazolvány is szükséges. Az újdonságokról ITT írtunk bővebben.
Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.
Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.
Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.
Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.
Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.
A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.
Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.