2024. október 19.
Nagyot harcoltunk, két pontot ért
Férfi kéziseink végig irányítottak Budakalászon és szoros hajrában megszerezték zsinórban negyedik sikerüket.

Könnyen megtévesztő lehetett a tabella férfi kéziseink szombati bajnokija kapcsán, mert ugyan a sereghajtó Budakalász otthonába látogattunk, de riválisunkat ismerve semmiképp sem számíthattunk könnyű kétszer harminc percre. Ahogyan azt felvezető interjúnkban, Borbély Ádám is elmondta, akár hat ponttal is állhatna az első öt forduló után Csoknyai István együttese, amely többször szoros csatában maradt alul az ősszel.

Annak mindenképpen örülhettünk már a kezdés előtt, hogy visszatérhetett és az évadban először került be védekezőspecialistánk, Jakub Mikita, akinek csatasorba állása bővítette Pásztor István variációs lehetőségeit.

A mérkőzés első két ferencvárosi ziccere kimaradt, de a nagy tempónak köszönhetően 4. percben így is már 3-1-re vezettünk. A helyzetkihasználásunk azonban ezt követően sem volt hibátlan, ezért nem sikerült meglépni a hazaiaktól, az első tíz perc végére elfogyott az előnyünk (5-5). Az addig sem rossz védekezésünk ezt követően legalább eggyel magasabb színvonalra kapcsolt, már nyolc perce nem kaptunk gólt, amikor a hazaiak négygólos Fradi-előnynél kértek időt (5-9).

Még az első félidőben közel ötven százalékkal védő Győri Kristóf is betalált, kétszer támadhattunk az ötgólos vezetésért, de a játékrész hajrájában ismét kicsit bizonytalanabbá vált a támadójátékunk. Aggódhattunk, hogy a nyakunkra jön a Kalász – ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, Füzi Dániel üres kapuba ívelése is nagyon kellett öt másodperccel a dudaszó előtt (10-13).

Jól jöttünk ki a szünet után a 37. percben Debreczeni Dávid góljával már hattal vezettünk, de megtörte a lendületünket a kettős emberhátrány, így nemhogy nem sikerült megtörni a hazaiakat, percek alatt visszajöttek három gólra (15-18). Nem tudtunk igazán megnyugtató előnybe kerülni a végjáték előtt, ami magában hordozta a kockázatot, hogy riválisunk, elhiszi, van még visszaút ebbe a meccsbe.

Kulcspillanatban védett előbb hetest, majd ziccert Borbély Ádám, így nem zárkózott kettőre a Kalász, majd Bujdosó Bendegúz negyedik magabiztos befejezését követően karnyújtásnyira kerültünk a győzelemtől (21-25). Volt még egy csavar a meccsben, ugyanis az utolsó két percre ismét kettős emberhátrányba kerültünk, de két gól megmaradt a fórból, és 27-25-tel megszereztük újabb győzelmünket.

A sorozatban negyedik bajnoki siker után jövő héten visszatérünk az Elek Gyula Arénába, szombaton – az előzetes időponthoz képest két órával korábban – 16 órakor az Egert fogadjuk. A jegyértékesítés hétfőn indul.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
6. forduló

CYEB-Budakalász – FTC-Green Collect 25-27 (10-13)
Helyszín: Budakalászi Sportcsarnok
Időpont: 2024. október 19., 17 óra
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Gólszerzők: Varga M. 6, Kovács D. 4, Varjú 4, Mikhalin 3, Juhász 2, Papp B. 2, Fórizs 1, Juric-Grgic 1, Polcar 1, Tyiskov 1, ill. Bujodosó 4, Lékai 4, Nagy B. 4, Füzi 3, Ónodi-Jánoskúti 3, Debreczeni 2, Tóth Á. 2, Ancsin 1, Győri K. 1, Karai 1, Kovácsics 1, Prainer 1

Cikkajánló

Pásztor István: Eggyel közelebb léptünk az álmainkhoz

Férfi kéziseink Budakalász elleni győzelmét vezetőedzőnk mellett az ötgólos Csörgő Kristóf értékelte.

Magabiztosan tartottuk itthon a két pontot

A nehéz kezdés után feljavultak férfi kéziseink, és a végén már nem volt kérdéses a siker a Budakalász ellen.

Már hétvégén visszatérhetünk a „győztes útra”

A bajnoki bronzéremért harcoló férfi kézicsapatunk a veszprémi kupabúcsú után a Budakalászt fogadja szombaton.

Sima meccsen búcsúztunk a kupából Veszprémben

Nem tudott közel kerülni a világ egyik legerősebb együtteséhez férfi kézilabdacsapatunk az MK-negyeddöntőben.

A BL-csoportkör legjobbjával találkozunk a kupában

Férfi kéziseinkre óriási feladat vár szerdán a címvédő Veszprém ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Döntetlen Montenegró ellen

A végére elolvadt a férfi kézilabda-válogatott előnye, de így is biztosan ott lesz jövőre az Eb-n.

Végig vezetve, de izgalmas hajrában nyert a válogatott

Az utolsó tíz percben öt gólt ledolgozott hátrányából Montenegró, de végül három góllal nyert Magyarország.

Ancsin Gábor: „Álmodni sem mertem ilyesmiről”

Férfi kézilabdacsapatunk jobbátlövője 173 válogatott meccs után már csak a Fradira koncentrál.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin