Kiválóan teljesít eddig a tavaszi szezonban az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata, amely az első hét 2024-es meccsét megnyerte, szerdán pedig a Telekom Veszprém elleni Magyar Kupa-negyeddöntőben is, ahol nem a mieink voltak az esélyesek, a hajrára sikerült szorossá tenni az összecsapást. Fontos lesz, hogy továbbmentsük a formát a következő hetekre, hiszen sorsdöntő mérkőzések várnak ránk az NB I-ben, és persze az Európa-kupa szombaton kezdődő negyeddöntőjében is.
A szlovák bajnokság alapszakaszát százszázalékos mérleggel megnyerő (20 mérkőzés/20 győzelem) Tatran Presov érkezik az Elek Gyula Arénába. A Presov az előző évadban hozzánk hasonlóan az Európa-liga főtábláján szerepelt, akkor a csoportkörben búcsúzott. Az Ek-ban az előző két körben izlandi csapatot búcsúztatott riválisunk, az előző fordulóban az Aron Pálmarssonnal felálló Hafnarfjördurt. Sok külföldi játékost találunk a szlovákok keretében: horvát, brazil, bosnyák, kubai, cseh, orosz, ukrán és francia légiós mellett Kovács Márk személyében egy magyar játékos is szerepel a csapatban.
A lelátón ezúttal is szükség lesz mindenkinek a támogatására, már csak azért is, mert a vendégszektor várhatóan megtelik szombat este. Játékosaink a legutóbbi haza Európa-kupa mérkőzésünk után hangsúlyozták , mekkora segítséget kaptak a lelátóról, legyünk ezúttal is minél többen, és szerezzünk közösen előnyt a jövő szombati, eperjesi visszavágóra.
Mint arról korábban beszámoltunk, valamennyi bérletesünk (beleértve a női bajnokikra szóló bérlettel rendelkezőket is) 20% kedvezménnyel vásárolhat belépőt a mérkőzésre, amire ezúttal is a meccsjegy.fradi.hu-n vagy a helyszínen, a Kismartoni úti jegypénztárban szombaton, a kezdést megelőző két órában lesz lehetőség.
FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-KUPA
Negyeddöntő, 1. mérkőzés
FTC-Green Collect – Tatran Presov
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. március 23., 20:00
Játékvezetők: Aleksandr Radcenko, Ralfs Persis (lettek)
Jegyek:
________________________________________________
SZOMBATON A TATRAN PRESOVOT FOGADJUK AZ EURÓPA-KUPÁBAN!
Férfi kéziseink folytatják a menetelésüket az Európa-kupában, a negyeddöntőben a szlovák bajnokság éllovasa a Tatran Presov lesz az ellenfél. A szombaton 20 órakor kezdődő mérkőzésre online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig kedd délután és a meccsnapon a kezdést megelőző két órában a Kismartoni úti pénztárban van lehetőség. Valamennyi bérletes szurkolónk (férfi, női, kombinált) 20% kedvezménnyel vásárolhat belépőt.
Bundesliga-csapatok mellett többek között dán és spanyol riválissal is találkozhatunk az El-selejtezőben.
Elfogadta feljebbsorolási kérelmünket az EHF, így egy évad kihagyás után visszatérünk az El-be.
Kihirdette szűkített keretét Chema Rodríguez a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A nyáron a Ferencvárosba érkező Ancsin Gábor is a párizsi olimpiára készül a férfi kézilabda-válogatottal.
Kézilabdázónk, Imre Bence testvére vb-döntőjével hangolt a válogatott párizsi felkészülésre - VIDEÓ!
A női kéziválogatott vasárnap, a férfiegyüttes hétfőn kezdi a közös gyakorlást a párizsi játékokra.
Férfi kéziseink sérülésből lábadozó fiatal irányítója ismét elnyerte a Magyarország tehetsége elismerést.
Férfi kéziseink nemcsak eredményesség tekintetében, hanem számokban is sikeres szezont zártak.