Férfi kézilabda NB I, 10. forduló:
SBS-Eger – FTC-HungaroControl 27-30 (13-14)
gólszerzőink: Nagy 6, Bujdosó 5, Andjelic 4, Ivanovic 4, Kovacsics 4, Pordán, Schäffer, Debreczeni, Mikita, Zernovic
Úgy utaztunk el Egerbe, hogy mióta visszajutottunk az első osztályba, még nem nyertünk a hevesi megyeszékhelyen. Az egriek jól kezdtek, ám 2-0 után zsinórban négy gólt lőttünk. Innentől szinte végig állandósult az első félidőben az egy-két-három gólos előnyünk, köszönhetően többek között a remekül védő Marián Zernovicnak.
Pedig sokat játszottunk emberhátrányban, egymás után három kiállítást is kaptunk, ám főleg Bozo Andjelic és Kovacsics Petya góljaival rendre sikerült megtartanunk az előnyünket. Az első félidő utolsó másfél perce azonban az egrieké volt, 3-1-re megnyerték ezt a szakaszt, így végül egygólos előnnyel mehettünk az öltözőbe. (13-14)
A második játékrészt Bozo Andjelic kiállításával kezdtük, ki is egyenlített az Eger, majd a 42. percben montenegrói irányítónkat végleg elveszítettük a harmadik kétperce után. Nem omlottunk azonban össze egyik legjobbunk piros lapja után, Nikola Ivanovic és Jakub Mikita is jól szállt be a meccsbe, a kapuban pedig Marián Zernovic bravúrt bravúrra halmozott a jól mozgó védőfal előtt. Már hat gól is volt a két csapat között (20-26), és végül a hajrára kiengedve is magabiztosan, három góllal nyertünk, így megtörtük az egri átkot.
Horváth Attila, az FTC-HungaroControl vezetőedzője: „Gratulálok mindkét csapatnak, egy nagyon jó meccset játszottunk, tudtuk, hogy nehéz lesz, mert itt csak a Tatabánya tudott eddig nyerni, és egyébként is jó szériában volt az Eger. Nagyon örülök, hogy megtörtük ezt a szériát, győzni jöttünk ide, nagyon felkészültünk az egriek játékából. Örültem, hogy pontosan, precízen be tudtuk fejezni a támadásokat. Játékosaim megcsináltak mindent, amit kértem, a védőfal és kapusunk, Zerco nagyon jó összhangban volt. Mondhatom, hogy magabiztos győzelmet arattunk.”
Tóth Edmond, az SBS-Eger vezetőedzője: „Felkészülten, jól érkeztek ide a ferencvárosiak, gratuláció illeti őket. Ez valóban egy magabiztos győzelem volt a részükről. Nekünk nehéz hétről hétre csodát tenni, sok volt a három hét bajnoki szünet, főleg egy ilyen jó széria után, amiben voltunk. Nem tudtuk elérni azt a hőfokot, amit kellett volna.”
A negyedik Gyöngyöstől egy mérkőzést többet játszva a harmadik helyen állunk a tabellán.
Következő bajnokinkat jövő kedden a bajnoki címvédő Telekom Veszprémmel játsszuk az Elek Gyula Arénában.
Kövess bennünket Instagramon is:
A szinte tökéletes kezdés után utolsó pillanatokban kapott góllal kaptak ki férfi kéziseink Komlón.
Férfi kéziseink az Európa-liga-búcsú és a Tatabánya elleni hazai rangadó között Komlón kezdenek az NB I-ben.
Férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzője szerint ez a győzelem jó alap lehet az előttünk álló bajnokikra – VIDEÓ!
Férfi kéziseink felálltak a múlt heti pofon után, és itthon legyőzték a dán Silkeborgot az El-ben.
Férfi kéziseink nagy hátrányból várják az El-selejtező visszavágóját, amelyen mindenképpen javítanának.
Nem volt esélyünk szoros eredményre a Silkeborg vendégeként a férfi kézi El-selejtezőn.
Férfi kéziseink már a helyszínen készülnek a Silkeborg elleni Európa-liga selejtező odavágójára.
Férfi kézisienk szombaton dániai El-selejtezővel kezdik az idényt, klasszisokkal felálló rivális következik.