Négy nappal a történelmi bravúr után (amellyel férfi kézilabdacsapatunk megszerezte első pontjait az Európa-liga főtábláján) hazai pályán várt bajnoki mérkőzés a srácokra az újonc Budai Farkasok ellen. Természetesen a találkozó esélyeseiként léptünk pályára, de a csapat – ahogyan azt Ónodi-Jánoskúti Máté is mondta a mérkőzés előtt interjújában – kemény mérkőzésre számított az eddig nyeretlen rivális ellen.
A mérkőzést örömteli esemény, két díjátadás előzte meg, Nagy Bence az NB I, Csörgő Kristóf pedig az NB I/B előző szezonjának gólkirályi címéért vehetett át elismerést. A start viszont nem a terveink szerint alakult, hat percnyi játék után 4-2-re vezettek a vendégek, és bár a tizedik percre sikerült egyenlíteni (6-6) – a találkozó ezen szakaszában Bohács Sándor vállalt három gólt –, a vezetést csak a 22. percben vettük át, akkor Ónodi-Jánoskúti pazar alsó lövése talált utat a kapuba.
Sokat javult a teljesítményünk, a félidő hajráját kettővel megnyertük, az utolsó gól pedig talán a meccs legszebb találata volt, Bognár Alex adta fel kínaira Imre Bencének, aki biztos kézzel fejezte be a helyzetet (17-14).
A szünet után az első félideinél láthatóan lendületesebb játékra törekedtünk, de nem igazán sikerült leszakítani a Farkasokat, a jelenlegi nagy sorozatban érhető módon az elmúlt hetekben tapaszaltakhoz képest több hiba csúszott a játékunkba, igaz, két gólnál közelebbre így sem engedtük a riválist.
A legfontosabb, hogy megszereztük az újabb két pontot, a végére nyolcra nőtt a különbség, 35-27-re győztünk, ráadásul a hajrában a sérüléséből nemrégiben visszatért irányítónk, Török Ádám megszerezte első két gólját tétmérkőzésen ferencvárosi színekben.
Legközelebb egy hét múlva, szombaton ismét a bajnokságban lépünk pályára, idegenbeli rangadó vár ránk Csurgón.
K&H FÉRFI KÉZILABDALIGA
8. forduló
Ferencvárosi TC–Budai Farkasok-Rév Group 35-27 (17-14)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: november 5., 18 óra
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Gólszerzők: Imre 9, Bohács 5, Nagy B. 4, Ónodi-Jánoskúti 4, Debreczeni 3, Prainer 3, Csörgő 2, Füzi 2, Török 2, Mikita 1, ill. Nagy Sz. 8, Enomoto 4, Szövérdffy 4, Kvastek 3, Nourelden 3, Vuleta 3, Holdosi 1, Valler 1
Férfi kéziseink a dán Bjerringbro-Silkeborg gárdájával játszanak az Európa-liga selejtezőjében.
Bundesliga-csapatok mellett többek között dán és spanyol riválissal is találkozhatunk az El-selejtezőben.
Elfogadta feljebbsorolási kérelmünket az EHF, így egy évad kihagyás után visszatérünk az El-be.
Kihirdette szűkített keretét Chema Rodríguez a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A nyáron a Ferencvárosba érkező Ancsin Gábor is a párizsi olimpiára készül a férfi kézilabda-válogatottal.
Kézilabdázónk, Imre Bence testvére vb-döntőjével hangolt a válogatott párizsi felkészülésre - VIDEÓ!
A női kéziválogatott vasárnap, a férfiegyüttes hétfőn kezdi a közös gyakorlást a párizsi játékokra.
Férfi kéziseink sérülésből lábadozó fiatal irányítója ismét elnyerte a Magyarország tehetsége elismerést.