Hasznosan, elsősorban a védekezés tökéletesítésével töltötte a januári „válogatott” időszakot férfi kézilabdacsapatunk, emellett pedig négy edzőmeccsen négy győzelmet aratott – többek között a Bajnokok Ligájában szereplő szlovén Celje otthonában is nyert.
Így kanyarodnak rá a fiúk a kőkemény februárra, amelyben a négy Európa-liga-összecsapás (jövő kedden a francia PAUC, a hónap végén pedig a német Flensburg érkezik Budapestre – az online jegyvásárlás mindkét meccsre elindult) mellett három bajnoki is vár rájuk. Mindenekelőtt azonban a csütörtöki, tatabányai Magyar Kupa-találkozón van a fókusz.
Mindkét együttes a IV. körben mutatkozik be a sorozatban, s mivel a K&H férfi liga aktuális harmadik és ötödik helyezettjéről van szó, és a Veszprém, valamint a Szeged csak a negyeddöntőben kapcsolódik be, a forduló legnagyobb rangadójának tekinthető az összecsapás.
A vasárnap véget ért világbajnokságon nyolcadik helyen végzett magyar válogatottba a két klub három-három játékost adott, a mieink közül Lékai Máté, Bujdosó Bendegúz és Kovacsics Péter, a Tatabányából pedig Ancsin Gábor, Székely Márton és Pedro Rodríguez volt a keret tagja.
Legutóbb még az őszi szezon első bajnoki meccsén idegenben találkoztunk a MOL Tatabánya KC együttesével, akkor a remek első játékrész és az egygólos félidei vezetés után végül hétgólos vereséget szenvedtünk (30-37). Riválisunk az aktuális évadban nem szerepel a nemzetközi porondon, így szinte végig a bajnokságra koncentrálhat, és meglehetősen kiegyensúlyozott mérleget tudhat eddig magáénak: a Veszprém és Szeged elleni vereség mellett Balatonbogláron vesztett egy pontot, a többi (tíz) összecsapását megnyerte, ezzel pedig magabiztosan áll a harmadik helyen.
A mérkőzést – amelyet az M4 Sport élőben közvetít – a tenisz Davis-kupa-meccs miatt ezúttal nem a Tatabánya új otthonában, hanem a város „régi” arénájában, a Földi Imre Sportcsarnokban rendezik.
FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR-KUPA
IV. forduló
MOL Tatabánya KC – Ferencvárosi TC
Helyszín: Földi Imre Sportcsarnok
Időpont: 2023. február 2., 18 óra
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Tv: M4 Sport
Részletes jegyinformációk ITT!
Férfi kéziseink is elkezdték a nyári alapozást, a cél, hogy a nyár végi El-selejtezőre topformába kerüljenek.
Elkészítették a férfi kézilabda NB I sorsolását, a Tatabányával és a Veszprémmel is itthon játszunk ősszel.
Elkészítették a férfi kézi El csoportbeosztását, ha továbbjutunk, a francia bronzérmessel is találkozunk.
Férfi kéziseink a dán Bjerringbro-Silkeborg gárdájával játszanak az Európa-liga selejtezőjében.
Bundesliga-csapatok mellett többek között dán és spanyol riválissal is találkozhatunk az El-selejtezőben.
Elfogadta feljebbsorolási kérelmünket az EHF, így egy évad kihagyás után visszatérünk az El-be.
Kihirdette szűkített keretét Chema Rodríguez a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A nyáron a Ferencvárosba érkező Ancsin Gábor is a párizsi olimpiára készül a férfi kézilabda-válogatottal.