Emberfeletti küzdelemben és ritkán tapasztalható hangulatban vívta ki a férfi kézilabda-válogatott az olimpiai részvételt, miután 30-27-re legyőzte a portugálokat a tatabányai selejtezőtorna záró fordulójában. A nemzeti együttes sikeréből ezúttal is főszerepet vállalt a keret két ferencvárosi játékosa, Lékai Máté és Imre Bence. Irányítónk egyike azon játékosoknak, akik már a 2012-es londoni olimpián ott voltak, és a mérkőzés hajrájában nagyon jól jött a csapatnak a tapasztalata és higgadtsága.
– Élet-halál meccsre számítottunk, az is lett belőle – kezdte az értékelését a fradi.hu-nak Lékai. – Négy év múlva lesz legközelebb olimpiai selejtező, az valószínűleg több játékosnak már nem fér bele a pályafutásába. Olyan volt ez, mint egy BL-döntő, egy meccs, aki jobb, az jut ki az olimpiára. Az utolsó tíz percről annyit tudok mondani, hogy bejöttem, lehúztuk a szélre Imrének, ő meg nem hibázott, mintha csak a Fradiban lettünk volna… Viccet félretéve, nagyon összeállt a védekezésünk, támadásban pontosak voltunk, így kell lejátszani egy végjátékot. Hiába elképesztő játékosok, a portugálok is elbizonytalanodtak, a végén nekik volt sürgős, bele is hibáztak. A szurkolóink pedig hihetetlenek voltak, amikor fordítottunk, szinte az ellenfélre omlott a csarnok.
Az FTC könnyeivel küszködő irányítója kitért arra is, hogy neki személy szerint mit jelent ez a több, mint egy évtizede nem látott siker.
– Szerintem mindenki, aki elkezd sportolni, arról álmodik, hogy eljusson az olimpiára. Én már egyszer ott voltam, így különösen motivált, hogy még egyszer ott szeretnék lenni, mert semmivel össze nem hasonlítható egy ilyen verseny hangulata. Évekkel ezelőtt nagy álmom volt, hogy a kisfiam lásson kézilabdázni, pláne olyan korban, hogy majd emlékezzen is rá. Sokat jelentett, hogy itt volt ő, a feleségem, a családom és a barátaim.
Bár nem régóta (felnőtt)válogatott, de így is több emlékezetes teljesítményt láttunk már Imre Bencétől címeres mezben. A portugálok elleni valószínűleg mind közül kiemelkedik – erről és persze az olimpiára jutásról kérdeztük őt a meccs után.
– Csapatként voltunk ismét nagyon erősek, ha nem sikerült volna nyerni, akkor is azt mondanám, hogy mindent megtettünk, próbáltuk élvezni, megélni a pillanatokat. Olyan állapotba kerültem, hogy nem is gondolkoztam, ilyenkor fel sem fogja az ember, hogy mi a tét. A hajrában okosan játszottunk, Máté szerintem minden rutinját beletette, és nagyon jól levezényelte a támadásainkat. Remélem, a szurkolók is büszkék ránk, most mindenkinek azt kívánom, hogy kerüljék el a sérülések, az olimpiáig még vár ránk két vb-selejtező, és persze a klubokban is mindenkire fontos feladatok várnak.
Szélsőnkkel elképesztő, hogy mennyi minden történt már az idén. Kezdve a németországi Európa-bajnoksággal a Kielbe szerződésen át az olimpiai selejtezőig.
– Elképesztő utazás ez számomra is, felszálltam egy repülőre, és csak próbálom élvezni, megélni a pillanatokat. Szenzációs, ami velem és a csapattal történik eddig az idén. Apa az első olimpiáján pont ennyi idősen volt ott, a következő hónapokban én is azon dolgozom majd, hogy ott lehessek Párizsban.
A 9/9-es lövésmutató mellett Bencére várt még egy feladat: a torna előtt ugyanis a válogatott jobbátlövőjével, Ilic Zorannal szemben elvesztett egy fogadást, így a győzelem után neki kellett vezényelni a hatezer fős tatabányai közönség ünneplését. Neki köszönhetően zúgott a futballválogatott meccseiről jól ismert Az éjjel soha nem érhet véget című sláger. Megkérdeztük tőle, hogy ez, vagy az előtte játszott hatvan perc volt a nehezebb feladat.
– Talán azért az utóbbit mondanám, de továbbra is kicsit bosszant, hogy elvesztettem azt a játékot Zorannal szemben, most már így alakult – tette hozzá nevetve saját nevelésű játékosunk.
Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.
Csapatunk a Tatabányával pontazonossággal áll a harmadik helyen a bajnokság félidejében.
Férfi kéziseink szinte végig vezetve múlták felül a NEKA együttesét az év utolsó mérkőzésén.
Férfi kézilabdázóink a NEKA együttesét fogadják a csütörtöki évzárón. Beállónkat kérdeztük a találkozóról.
Ancsin, Lékai és Ónodi-Jánoskúti ott lesz januárban is a vb-re készülő férfi kéziválogatottban.
A naptári év utolsó meccsére készül férfi kézilabdacsapatunk, amely a NEKA együttesét fogadja csütörtök este.
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.
Férfi kéziseink balszélsőjét kérdeztük a vasárnapi, Szeged elleni bajnoki előtt.